Horthy évfordulón mutatkozott be a szélsőjobbos Magyar Légió

A Horthy Miklós Nemzeti Hadserege megalakulásának 100. évfordulójára időzített rendezvényen mutatkozott be a Nemzeti Légió szombaton Szegeden, amely káosz ellen és a férfiak védelmében akar fellépni. A szervezet rendezvényét békés ellendemonstrációk kísérték, akik szemtanúk szerint többen voltak, mint maguk a légiósok és szimpatizánsaik.

Elnőiesedett férfiakat látunk, és ilyenkor megszólal bennem a kötelesség hangja, hogy valamit tenni kell. Világméretű háború folyik a férfiak, a férfiúi princípiumok ellen, derült ki Födelmesi László beszédéből a Nemzeti Légió bemutatkozó gyűlésén, Szegeden.

A Nemzeti Légió első feladata a felkészülés lesz Trianon százéves évfordulójára. Ennek egyik elemeként a tagok és szimpatizánsok bejárják a történelmi Magyarország mintegy 8 ezer kilométeres határát – tudatta Dorogi György, aki a Mi Hazánk Csongrád megyei elnöki posztját is betölti.

A Horthy Miklós Nemzeti Hadserege megalakulásának 100. évfordulójára időzített rendezvényen bemutatták a szervezet formaruháit: a nemzetvédelmi tagozat zöld nadrágot és fekete pólót, a testőrség tagjai pedig terepszínű öltözetet viselnek majd.

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke úgy fogalmazott: van létjogosultsága a Nemzeti Légiónak, ahogy valamennyi magyar önszerveződésnek. A pártelnök, aki szerint jelenleg az országban hasonló káosz uralkodik, mint a Nemzeti Hadsereg megalakulása idején.

Dorogi György, a Nemzeti Légió nemzetvédelmi tagozatának vezetője közölte: elindítják azt a jogi folyamatot, amely a szervezet bejegyzéséhez szükséges. Egykor a Magyar Gárda alapításában is résztvevő politikus közölte, a tervek szerint a szervezet július végén kezdi meg működését.

A tagozatvezető mintegy százfős hallgatóság előtt elmondta: a hivatalos megalakulás feltételéül szabta, hogy a csatlakozásukat előzetesen jelzők létszáma elérje a szükséges nagyságot. Mint mondta, ez meg is történt, de azt nem közölte, mekkora ez a létszám.

A Nemzeti Légió bemutatkozását két, egymáshoz közel megszervezett tiltakozó demonstráció is kísérte. Az ellentüntetők száma lényegesen meghaladta a Nemzeti Légió rendezvényén jelenlévőkét. A demonstrációkon több ellenzéki politikus is fölszólalt, köztük Arató Gergely (DK) országgyűlési képviselő, aki jelezte:  amennyiben valóban bejegyzik a Nemzeti Légiót, jogi lépéseket tesznek.

 

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp