Schőner Alfréd főrabbi és Alföldi Róbert is a XIII. kerület díszpolgára lett

A főrabbi és a színész-rendező mellett Láng József színészt tüntették ki a címmel, amelyet Tóth József polgármester a kerülethez jelentősen kötődő személyeknek, kimagasló munkásságuk elismeréseként adott át.

A XIII. kerület 1938. június 1-én vált önálló közigazgatási egységgé, így most 81. születésnapját ünnepli. Ehhez kapcsolódóan adományozzák minden évben a díszpolgári címet, amelyet idén dr. Schőner Alfréd, a kerületben található Hegedűs Gyula utcai zsinagóga főrabbija, Alföldi Róbert, Jászai Mari-díjas színművész, műsorvezető, színházi rendező és Láng József, Jászai Mari-díjas színművész kapott meg.

Schőner Alfréd főrabbi és Láng József színművész (Fotó: budapest13.hu)

Alföldi Róbert ecuadori fölkérése miatt személyesen nem tudott jelen lenni az eseményen, ezért nevében az elismerést testvére vette át Tóth József polgármestertől.

A kerület honlapja szerint az a díjazottaknak az alábbi méltatások mellett adták a díszpolgári címeket:

Dr. Schőner Alfréd – A gimnáziumi érettségi után az Országos Rabbiképző Intézet rabbiképző szakán tanult, 1974-ben avatták rabbivá. 1977-ben a Budapesti Zsidó Hitközség Budai körzetének rabbija lett. Szolgálatának teljesítése mellett elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Kar könyvtár-, és művészettörténet szakát, majd a művészettörténeti és művelődéstörténeti tudományok doktorává avatták. 1985-ben a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijává nevezték ki. 1991-től 1996-ig családjával Izraelben élt. 1996-ban visszahívták Magyarországra az Országos Rabbiképző Intézet Pedagógiuma főigazgatójának. A köztársasági elnök 2000-ben az intézet jogutódja, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektorává nevezte ki. 22 évig állt az intézmény élén. Vezetésével az Országos Rabbiképző Intézetből egy modern, államilag akkreditált egyetem jött létre. 2013-tól a Hegedűs Gyula utcai Zsinagóga főrabbija. Legújabb célkitűzése, hogy összegyűjti, publikálja és rendszeres helyi városnézéseken bemutatja azoknak a magyar-zsidó személyeknek a kerületünkben található emlékhelyeit, akik sokat tettek a kerületért. Ehhez egy közel kétszáz oldalas kötetet állított össze.

Alföldi Róbert – Hazánk egyik legsokoldalúbb kortárs művésze. Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, televíziós műsorvezető, szinkronszínész. Már gyermekkorában elhatározta, hogy színész lesz. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően 8 évig a Vígszínház társulatának tagja volt, majd szabadúszó lett. Rendezői pályafutása 1995-ben vette kezdetét a Trisztán és Izolda bemutatásával. Azóta is folyamatosan rendez hazai és külföldi színházakban. Minden műfajban kipróbálta magát: rendezett musicalt, operát, operettet, bábjátékot. 2006-tól 2008-ig a Bárka Színház igazgatója, majd 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója volt. Színészi, rendezői és színházigazgatói pályafutása mellett jelentős szerepet játszottak televíziós munkái is. Hobbija a festészet. 1999 óta számos önálló kiállítás nyílt a festményeiből Budapesten és környékén. Hosszú ideje kerületünk lakója, mindig is büszkén vállalta újlipótvárosi identitását.

Láng József – A Színház-és Filmművészeti Főiskola elvégzését követően 1957-ben a Pécsi Nemzeti Színházhoz került, majd 1959-ben átszerződött a Vígszínházhoz. 1962 óta, 57 éve a József Attila Színház megbecsült tagja. Karakterszínészként prózai és zenés szerepek sorát játszotta. 2011-ben a József Attila Színház örökös tagjának választották. Számtalan játék-és tévéfilmben láthatta a közönség. 1959-ben kapta élete első filmfőszerepét a Szombattól hétfőig című játékfilmben, amelyet a Római parton forgattak. A filmben nyújtott kiemelkedő alakítására tekintettel a szintén 1959-es Szegény gazdagok című játékfilmben is főszerepet kapott. Szinkronszínészként és vígjátéki szerepekben dolgozik a legtöbbet. Orgánuma a védjegye. Több mint 1000 filmben, 724 karakternek kölcsönözte a hangját, de a legtöbben Roger Moore magyar szinkronhangjaként ismerik, akivel több alkalommal személyesen is találkozott. 2010-ben Gobbi Hilda-díjjal, 2015-ben pedig Jászai Mari-díjjal jutalmazták. A mai napig aktív, kollégái szerint két lábon járó színháztörténelem. Hatvan éve a kerületünket választotta munkahelyéül.

(budapest13.hu)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp