A Siratófal után a brooklyni haszidoknál okozott botrányt a belga aktmodell

A belga modell, Marisa Papen újra botrányt okozott azzal, hogy meztelenül fotózták olyan helyeken, ahol nem igazán szokás az ilyesmi. Most egy haszid zsidók által lakott negyedben okozott kisebb felháborodást azzal, hogy egyetlen ruhadarabot sem viselt magán.

Marisa Papen korábban azzal okozott kisebb botrányt, hogy a Siratófallal a háttérben készült róla egy fotó, amelyen anyaszült meztelenül látható. A meztelenkedés és a botránykeltés Papentől nem áll távol, a modell ugyanis arról ismert, hogy aktfotók készülnek róla a világ különféle tájain. Fotózták már pucéron az isztambuli Hagia Szophiánál és a vatikáni Szent Péter-bazilikánál is.

Marisa Papen Williamsburg utcáin sétálgat

Így keveredett a belga modell idén márciusban, purim környékén a leginkább haszid zsidók által lakott brooklyni Williamsburgba, ahol szintén készítettek róla néhány meztelen felvételt. A képeken Papen ruha nélkül sétálgat az utcán ultraortodox zsidók között, egy jesiva autóbusza és egy zsinagóga előtt pózol meztelenül.

A modell elmondása szerint ezzel nem is igazán volt komolyabb problémája senkinek. Volt aki kicsit agresszívabban viselkedett ugyan, mások viszont vagy elfordították a fejüket, vagy úgy néztek rá, mintha éppen most tért volna vissza a halottak közül.

A Siratófallal a háttérben pózolt meztelenül egy belga modell – Kibic Magazin

Marisa Papen belga modell arról ismert, hogy bármerre is jár a világban, mindenütt meztelen képek készülnek róla. Most Izraelbe látogatott, ahol rendesen ki is verte a biztosítékot. Marisa Papen, a provokatív aktfotóiról ismert belga modell nemrég Izraelbe látogatott, és ha már arra járt, készült is róla néhány felvétel.

Mígnem az egyik fotózást követően, amelyen Papen meztelenül táncolt is egy kicsit, a már autóban ülő stábot felháborodott haszid férfiak vették körül. Az egyikük benyúlt a nyitott ablakon, a másikuk pedig rendőrt hívott. Ekkor a modell – immáron kabátban – kiugrott az autóból és futni kezdett több kiabáló hasziddal a háta mögött. A közbelépő rendőröknek végül is azt hazudta, hogy nem is volt meztelen, és az őt üldöző férfiak agresszívan viselkedtek vele, így aztán a rendőrök elengedték.

Papen weboldalán egyébként az olvasható, hogy a modell célja, hogy felhívja a figyelmet a nők vallások általi globális elnyomására. Mindezt pedig progresszív művészeti eszközökkel teszi.

(Times of Israel)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp