„Nem arról van szó, hogy jönnek a cigányok meg a zsidók, és megmondják, hogyan szeressenek minket”

Egy nemrég indult program keretében zsidóságról és cigányságról tabuk nélkül beszélgetnének pedagógusokkal a Haver és az Uccu önkéntesei. A közös projekt annak ellenére nem indult zökkenőmentesen, hogy a hasonló diákfoglalkozásaik már évek óta nagy sikerrel futnak.

A Haver és az Uccu alapítványok önkéntesei már évek járják a magyarországi iskolákat, hogy diákokkal beszélgessenek zsidóságról, cigányságról. Három évvel ezelőtt Tabuk nélkül elnevezéssel egy közös programot indítottak tanárok számára, hogy a diákok után a pedagógusokat is jobban bevonják a párbeszédbe. A beszélgetéseknek egyik fontos célja, hogy eloszlassák a két csoporttal kapcsolatos tévhiteket.

A közös program azonban nem igazán akar beindulni, és a vártnál nagyobb ellenállásba ütközik, ami azért is furcsa, mert tulajdonképpen a tanárok visszajelzései alapján indították el a közös foglalkozást. Az eredeti ötlet az volt, hogy egy intézményen belül a Haver és az Uccu is csinál egy-egy foglalkozást a diákoknak, és az ott tapasztaltakat majd visszaviszik a tanári karnak. Ez azonban nem mindig tud megvalósulni. 

Zárt ajtók a tanáriban

„Mindkét alapítvány kapott olyan visszajelzéseket a tanároktól, hogy jó lenne, ha nem csak a diákokkal, hanem a pedagógusokkal is beszélgetnénk. Most azonban ott tartunk, hogy csak nagyon nehezen tudunk bejutni a tanári karokhoz” – vázolja fel a jelenlegi helyzetet a Kibicnek Dés Júlia, a Haver Alapítvány vezetője. 

Hogy miért ütközik nehézségekbe a zsidókról és cigányokról szóló közös foglalkozás beindítása, arról több feltételezése is van a két alapítvány vezetőjének. Egyrészt nagyon túlterheltek a pedagógusok, és nehezen tudnak már plusz két órát rászánni egy ilyen foglalkozásra, másrészt pedig úgy tűnik, hogy valamennyire tartanak is attól, hogy bevigyék ezeket a kérdéseket a tanáriba, ugyanis sokan ezeket a témákat nem feltétlenül a munkatársaikkal szeretnének megbeszélni.

Dés Júlia szerint annak ugyan örülnek a tanárok, hogy a diákokkal beszélgetnek az alapítványok önkéntesei a zsidóságról és a cigányságról, de a kollégákkal már kevésbé szívesen beszélnek erről. „Pedig ha már sikerül eljutnunk valahová, akkor mindig pozitív visszajelzéseket kapunk, de sokkal nehezebben jutunk el helyekre, mint a diákfoglalkozásokkal” – teszi hozzá a Haver igazgatója.

„Mind a cigányság, mind a zsidóság egy nagyon szenzitív téma, nehéz erről beszélni, és a tanárok nem is igazán tudják, hogy mire számíthatnak egy ilyen foglalkozáson” – magyarázza a lehetséges okokat Szénási Szilvia, az Uccu ügyvezetője. „Sokszor halljuk ugyanis, hogy valami nagyon kellemetlenre számítottak, de végül teljesen jól működött, és pozitívak a tapasztalatok.”

Finomhangolás

Az elmúlt három évben sokat próbáltak finomítani a programon, sokkal inkább beszélgetősre venni a tanárok igényeinek megfelelően. Informális oktatási módszerekkel olyan feladatokat adnak, amelyek segítik a résztvevőket abban, hogy fel tudjanak oldódni. Továbbá igyekeznek kiegyenlíteni a cigány és a zsidó témát, így mindig egy zsidó és egy cigány fiatal tartja ezeket a foglalkozásokat. 

„Az a célunk ezzel a foglalkozással, hogy egy zsidó és egy cigány fiatal tabuk nélkül beszélgessen a pedagógusokkal” – mondja Dés. A résztvevők azonban sokszor azt gondolják, hogy számon akarják kérni rajtuk, hogy ők mennyire előítéletesek, pedig az alapítványok nem akarnak semmit bebizonyítani, csupán azt szeretnék elérni, hogy szabadon lehessen beszélgetni azokról a kérdésekről, amik felmerülnek a tanárokban. „Mi nem fogunk senkit leszidni, vagy csúnyán nézni bárkire” – jelenti ki a Haver vezetője.

„Nem arról van szó tehát, hogy akkor most jönnek a cigányok meg a zsidók, és meg akarják mondani, hogyan szeressenek minket” – teszi hozzá Szénási. A módszertan pont ugyanaz, mint a Haver és az Uccu foglalkozásainak módszertana. Azt szeretnék elérni, hogy induljon el egy olyanfajta társadalmi párbeszéd amely nem igazán jellemző ma Magyarországon. 

A kopogtatás időszaka

A diákfoglalkozásokra már az intézmények keresik meg az alapítványokat, a tanárok programjára azonban még nekik kell az iskolákhoz fordulniuk. Ugyanazok, akik szívesen hívják meg őket, hogy tartsanak foglalkozást a diákok számára, a tanároknak szánt közös foglalkozás lehetőségére már nem reagálnak semmit. „Ez idő kérdése míg beindul a dolog, de egyelőre még mindig a kopogtatás időszakában járunk” – véli Dés Júlia.

A különbség a számokon is látszik, hiszen míg a diákfoglalkozások száma egy tanévben 80-100 körül van, addig a tanároknak szánt programból 10-15 foglalkozást sikerül csinálni ugyanabban az időszakban. Pedig a foglalkozáson szerzett tapasztalatokat a tanárok a tanórák keretében is felhasználhatják, azt azonban nem mondják meg nekik, hogy mit, hogyan tanítsanak. Valószínűleg nem is fogadnák el a náluk jóval fiatalabb önkéntesektől, akik ráadásul nem is pedagógusok.

„A tanárok visszahívhatnak minket, ha úgy gondolják, hogy kevés volt számukra egy alkalom” – vázolja a lehetőségeket Szénási Szilvia. Általában a foglalkozás közepére kezdik biztonságban érezni magukat a résztvevők, ekkora lehet velük elkezdeni oldottabb hangulatban beszélgetni. Viszont így az idő szűkössége miatt több téma is függőben marad. A foglalkozásokhoz oktatási anyag is készült, amely történelmi áttekintést, illetve az informális oktatásról egy rövidebb módszertani leírást tartalmaz. 

Személyes tapasztalatok

Már az is egy fontos társadalmi hatásnak számít, hogy a foglalkozások keretében a tanárok két olyan fiatallal találkoznak, akikkel egyébként valószínűleg soha sem találkoztak volna, állítják az alapítványok vezetői. Ráadásul kérdezhetnek tőlük olyan érzékeny témákról, amiket máskor valószínűleg nem kérdeznének meg.

A tapasztalat az, hogy a cigányságról mindenkinek van valamilyen elképzelése, ezeket azonban sokszor pontosítani kell. Például, hogy nem ötmillió cigány él Magyarországon, és nem fogják ellepni az egész országot. A zsidósággal kapcsolatban viszont kevesebb információjuk van az embereknek. 

A zsidókkal ugyanis nincs személyes tapasztalatuk, vagy legalábbis nem tudnak róla. Ennek ellenére tévhitek a zsidósággal kapcsolatban is akadnak bőven. Olyan visszajelzés is érkezett egy vidéki foglalkozást követően, hogy az egyik résztvevő diák meglepődött azon, hogy élnek még egyáltalán zsidók. 

Az iskolák feladata

„Nagyon komoly az információhiány, ami abból is adódik, hogy ezek a témák nincsenek jelen az iskolákban” – mondja az Uccu vezetője. „Éppen ezért az ilyen érzékeny témákról, mint a cigányság, a zsidóság, de általában a kisebbségekről is nagyon keveset tudnak. Ez pedig a diákoknál és a tanároknál is érzékelhető” – teszi hozzá.

„Az iskolák úgy gondolják, hogy nem az ő dolguk azzal foglalkozni, hogy bemutassák, sokféle ember él Magyarországon” – magyarázza Dés Júlia, aki úgy látja, a zsidóságról csak a holokauszt megemlékezéseken esik szó a tanintézményekben, ami akár még kontraproduktív is lehet.

Cigányellenesség, gyűlöletkampány

Szénási Szilvia szerint a cigányellenesség már hosszú évek óta változatlan és független a politikai hangulattól, mindig is a közhangulat része volt Magyarországon. „Néha felerősödik vagy éppen alábbhagy, a cigánygyilkosságok idején például nagyon erősen érezhető volt, és most megint tapasztalható ennek a jelenségnek a felerősödése” – vélekedik az Uccu vezetője.

Dés Júlia azon a véleményen van, hogy az sosem tesz jót egyik kisebbségnek sem, ha felülről irányított gyűlöletkampány folyik egy másik kisebbség ellen. „Ha normává válik, hogy azért gyűlölünk embereket, mert valamilyen más csoporthoz tartoznak, az semmiképpen sem fog előbbre vinni. Ez egy rossz irány, és emiatt egyre rosszabb lesz kisebbségnek lenni Magyarországon.”