Gefilte fish-sel harcolnak magyar zsidók az antiszemitizmus ellen Antwerpenben 

Az antwerpeni zsidó Hoffy’s Étterem vendégeinek nagy része nem zsidó, viszont szeretik a zsidó ételeket és érdeklik őket az idegen szokások és az emberek.

A Hoffy’s Étterem Belgiumban, méghozzá Antwerpenben található. A tulajdonosa és alapítója, Jakov Hoffman prosperáló zsidó étterméről és a gyűlölet ellen ható megértés fontosságáról beszélt az Arutz Sheva nevű tévécsatornának. A férfi büszkén mutatta meg a főztjét: “Ez itt tyúk kiskével (burgonyával és hagymával töltött borjúhús – szerk), ez itt latkesz. Ott pedig sült csirke és töltött káposzta.”

A férfi 1985-ben alapította ezt a vállalkozást a bátyjával. “Először boltokba, zsinagógákba mentünk, hogy embereket invitáljunk meg magunkhoz, és egyenek a tipikusan zsidó, kóser ételekből.”

Amikor megkérdezték, hogyan határozná meg, mitől zsidó egy étel, Hoffman azt mondta: semmi olyat nem készítünk, amit mi magunk nem ennénk meg. Tehát a vendégeink ugyanazt kapják, mint amit mi is ennénk.

„Magyar zsidók vagyunk, és a legtöbb ételünk a magyar zsidó konyhán alapul. A vendégeink 85%-a nem zsidó, akik Belgium más részeiről, Hollandiából és Németországból érkeznek ide szervezett formában. Ez a látogatás része a körutazásuknak. Idejönnek és megnézik, milyen egy tipikus zsidó, hogyan él, mi az, amit csinálhat és mi az, amit nem. Aztán az étteremben elmagyarázzuk nekik, mit jelent a kóserség.”

Fighting anti-Semitism – with kishke and gefilte fish

Vast majority of visitors to Jewish Hoffy’s Restaurant in Antwerp are non-Jews who taste ‘Jewish food’ and learn about people and customs.

Ez sokak számára mérföldkő, és olyan, mintha valami gát szakadna át. Ha látnak egy zsidót az utcán, jobban megértenek vele kapcsolatban sok mindent, mint korábban állítja Hoffman. Ha valamit nem ismernek, akkor még jó, hogy badarságokat gondolnak róla.

Hoffman úgy látja, ő maga is harcol az antiszemitizmus ellen. Minden évben egymást váltják itt az izraeli csoportok. „Van olyan hétvége, hogy 500 izraelinek mutatjuk meg Antwerpent. Nálunk nincs jelentősége a politikának, az emberek egyenlően bánnak egymással, és nem számít, ki milyen kipát visel.”

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp