Köpködésig fajult a lengyelek és Izrael közötti feszültség

Egy izraeli férfi leköpte Lengyelország nagykövetét, a lengyel miniszterelnök pedig rasszizmust kiáltott. Ezzel csak tovább romlottak az eddig sem felhőtlen lengyel-izraeli kapcsolatok.

Vádat emeltek Izraelben a férfi ellen, aki két nappal korábban leköpte és szidalmazta Lengyelország izraeli nagykövetét, tovább nehezítve ezzel a két ország amúgy sem feszültségmentes viszonyát. A 67 éves Erik Ledermannak tettlegesség és fenyegetés bűncselekménye miatt kell felelnie a tel-avivi magisztrátusi bíróságon.

A lengyelek nem tárgyalnak a zsidó kárpótlásról – Kibic Magazin

Lengyelország lemondta egy izraeli küldöttség fogadását, mert a zsidók vagyonának visszaszolgáltatásáról akartak tárgyalni. A lengyel külügyminisztérium azt követően törölte az izraeli szociális, illetve külügyminisztériumi tisztségviselőinek hétfőre tervezett varsói látogatását, hogy több ezer lengyel tiltakozott az ellen, hogy kárpótlást juttassanak a holokauszt alatt vagy után családi tulajdonuktól megfosztott zsidóknak.

A rendőrség szerint a vádlott rácsapott a Marek Magierowski nagykövetet szállító gépkocsi tetejére, majd kinyitotta a kocsi egyik hátsó ajtaját, és kétszer leköpte a bent ülő lengyel diplomatát. Ezeket a bűncselekményeket az izraeli büntető törvénykönyv öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Lederman bocsánatot kért, s azzal mentegetőzött, hogy az autó rádudált, és ő nem tudta, hogy a nagykövet ül benne. Elmondása szerint azért ment a lengyel nagykövetségre, hogy kártérítésért folyamodjon a holokauszt által érintett családja számára, de elutasították. Azt állította, hogy a követség egyik munkatársa antiszemita szitokszót használt a képviselet épületében. Magierowski cáfolta, hogy a követség személyzetéből bárki is nem megfelelő viselkedést tanúsított vagy sértő nyelvezetet használt volna.

Az incidens Lengyelországban nagy felháborodást keltett, bekérették a külügyminisztériumba az izraeli nagykövetet, és az ügy tisztázását kérték, valamint az Izraelben akkreditált lengyel diplomaták számára a nemzetközi egyezményeknek megfelelő védelmet. Elítélte, rasszista és kirekesztő jellegűnek minősítette az incidenst Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, de megdöbbenésének adott hangot az izraeli külügyi tárca is.

Elmarad a jeruzsálemi V4-csúcs az Izrael és Lengyelország közötti feszültség miatt – Kibic Magazin

A lengyelek megsértődtek az izraeli miniszterelnök és a külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos kijelentései miatt, ezért nem képviselteik magukat a jeruzsálemi csúcstalálkozón. Amit így már nem tartanak meg. Orbán Viktor ugyan már megérkezett Izraelbe, de a visegrádi országok Jeruzsálembe tervezett csúcstalálkozóját Lengyelország távolmaradása miatt mégsem fogják megtartani.

A lengyel-izraeli kapcsolatok nem felhőtlenek. Varsó a hét elején lemondta egy izraeli küldöttség látogatását, miután kiderült, hogy abban a második világháborús kártérítéssel foglalkozó szakértők is helyet kaptak. A kártérítési igény összefüggésben áll a 2017-ben elfogadott, JUST Act nevű amerikai törvénnyel, amely arra kötelezi az amerikai külügyminisztert, hogy készítsen jelentést a holokauszt után örökösök nélkül maradt zsidó vagyon helyzetéről a világ különböző országaiban.

A lengyel kormány álláspontja szerint az amerikai törvény nincs hatással a lengyel jogrendszerre, mert Lengyelország maga is a náci Németország áldozata volt a második világháború idején, és így szintén jogosult kártérítési igények benyújtására.

A lengyelek voltak a II. világháború legnagyobb áldozatai a lengyel miniszterelnök szerint – Kibic Magazin

Kárpótlási viták kapcsán merültek fel ismét a lengyelek II. világháborúban elszenvedett sérelmei. Morawiecki szerint a lengyeleket érte a legnagyobb veszteség, ezért nem foglalkoznak a zsidó magánszemélyek kompenzálásával. Lengyelország nem kárpótol magánszemélyeket a II. világháború idején elvesztett vagyona miatt, mivel a lengyelek voltak a háború legnagyobb áldozatai, jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egy Pultuskban tartott hazafias pikniken.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp