Vajon létezhet-e egyáltalán saját élet?

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Rubin Eszter harmadik regénye, az Árnyékkert. Az új kötet szimbólumokban gazdag, mágikus erejű szövegével a kortárs próza magával ragadó darabja.

Az Árnyékkert az 1980-as évek elejétől napjainkig meséli el egy család sorsát, a szocializmusból a vadkapitalizmusba átcsordogáló világban a boldogságért vagy legalábbis a boldogulásért küzdő házaspár történetét. Egy kapcsolatét, amely a talán sosem volt idillből percek alatt pokollá változik, és mégis egyre nyúlik, levetkőzhetetlenül, jóvátehetetlenül. 

Rubin Eszter

Rubin Eszter sodró cselekményű regényének főszereplői egy házasság, amit talán sosem kellett volna megkötni, egy ház, amelyet talán sosem kellett volna felépíteni, egy gyerek, akinek talán máshova kellett volna születni, és mindazok a szerelmek, házak, gyerekek, amik és akik sosem válhattak valósággá. Filmszerűen élénk, pergő dialógusokban megírt jelenetek és lírai, álomszerű futamok váltakoznak ebben az egyre komorabbá váló könyvben, amely azt a kérdést járja körül, hogy vajon létezhet-e egyáltalán saját élet – írja Gács Anna kritikus, esztéta.

A fordulatos családregény finom iróniával és fogékonyan megrajzolt karakterekkel vezet végig a rendszerváltás idejének lehetőségeit megragadó család harminc évet felölelő krónikáján. A történeten végigvonul egy bántalmazó kapcsolat, amely azonban nem fizikai agresszióban, hanem tökélyre fejlesztett manipulációs technikában és mindent lebíró birtoklási vágyban nyilvánul meg, és elszenvedője a pár férfi tagja. 

A történet két főhőse, Gyuri és Lia kamaszkori szerelemből lépnek át a házasságba. Eleinte jól alakul az életük, gyermekeik születnek, karriert és házat építenek, ám az otthonuk falán egy napon repedés jelenik meg. Ezt követően, rejtélyes módon a kapcsolatuk és az életük is repedezni kezd. Szélsőséges érzelmek martalékává válnak a családtagok, ösztönök és érdekek vezérelte sötét titkokat rejtegetnek, szerelembe esnek, megcsalnak és megcsalatnak.

Részlet a regényből:

Boldogok voltak, felszabadultak, senki nem kérdezte, hova tűnt az évek óta egyre soványabb, egyre csendesebb, ijesztően beesett arcú családfő. Hallgatólagosan megegyeztek abban, hogy végleg elfogyott, elpárolgott, jobb nem firtatni, nem az ő dolguk, hiszen a család nem beszélt róla. Talán elásták valahol a dzsungelszerűen gondozatlan óriási kertben, ahol liánok kúsztak az ég felé, fojtogatva és örök árnyékba borítva a terméketlenné vált gyümölcsfákat, és ahol a kibontott hajú özvegy oly féktelen szenvedéllyel táncolt hajnalig, mintha nem lenne holnap. Starkék mindig is furcsák voltak.

Gyurinak sem tűnt fel az idő múlása, mindig hadilábon állt a nappalok és éjszakák váltakozásából fakadó ritmussal, számára semmit nem jelentettek az évszakok. A dolgozószoba külső fala eltűnt, szétmállott, nyirkosan hűvös áramlat kavargott a bokájánál, erősebbek lettek az árnyékok. Mókusok ugráltak az ágakon, moha nőtte be az íróasztalt, madarak fészkeltek a fiókban. Zsálya- és citromfűbokor illatozott a sarokban, sűrű borostyánból nőtt függöny zárta el a valaha a nappaliba nyíló ajtó tokját. Száraz gallyakat sodort a szél, pókháló szőtte be a sarkokat. Egy éjjel betévedt egy róka, feküdt egy darabig Gyuri lábánál, de a férfi nem emlékezett rá, mikor ment el. Egyszer csak nem volt már ott. Nem hiányzott. Gyuri nem érzékelt semmit a külvilágból, nem jutott el hozzá a zaj, nem hallotta a dübörgő zenét, a kiabálást, a harsány nevetést. Csak a leveleket fújta a szél az örök félhomály szobájában. Jól megvolt a tobozok, rókagombák és erdei pereszkék között. Még ez is túlzás. Ha megkérdezte magától, hogy van, a válasz nyilvánvaló volt. Sehogy.

Nem aludt, nem evett négy hónapig. Folyadékot nem vett magához. Lélegzett. De ez sem fedi a valóságot. Úgy hangzik, mintha a lélegzés cselekvés volna, márpedig Stark Gyuri nem cselekedett. Felfüggesztette a cselekvést. Ez történés volt, vele történt, hogy a levegő átvette fölötte a hatalmat, önhatalmúlag ki-be járt a tüdejében. Ő nem kérte, nem akarta, nem tette. A lélegzet használta a testét.

A regény fejezetei az évszakok változását követve, fokozatosan tárják fel a családtagok közti kapcsolatok mélyrétegeit, az önsorsrontás és élethazugságok széles skáláját jelenítve meg. Egyszerre lebilincselő és hátborzongató, amint a harmonikus együttélés lépésről lépésre hullik szét, a katartikus végkifejlet felé haladva. A szerző mindezt Budapest közelmúltbeli és jelen valóságában helyezi el, kiváló arányérzékkel vegyítve a racionálisan érzékelhetőt a mélyen szürreálissal.

Rubin Eszter az ELTE Társadalomtudományi Karán diplomázott. Első regényéből, a Barheszből monodráma készült, amelyet 2015-ben mutattak be, Csákányi Eszter főszereplésével. Legújabb könyve, az Árnyékkert, az első kötet történetének egyik ágából sarjadzik, és válik önálló, mágikus hajtásokat növesztő, szerteágazó családregénnyé. 

A történet megihlette a Con Spirito Kamarazenekart. A Modern Walpurgis éji álom című Mendelssohn Oktett tételei között részletek hangzanak el a regényből május 14-én 18 órakor a Csányi5-ben. A szerzővel Pécsi-Pollner Katalin beszélget:

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp