Jeruzsálemben ért véget idén az Élet menete

Felszabadult ünnepléssel, az élet igenlését hirdető sokezres gálaesttel ért véget Izraelben csütörtökön az Élet menete, amelyre ötvenhárom országból érkeztek fiatalok.

Magyarországról korábban százharminc középiskolás utazott Auschwitzba hét magyar iskolából az ottani programra, és közülük negyvenhárman folytatták tovább útjukat Izraelbe is: zsidó és nem zsidó fiatalok egyaránt. Ők a múlt hét végén érkeztek Izraelbe, és csütörtökön, Izrael kikiáltásának 71. évfordulóján részt vettek az izraeli Élet menetén. Ez Jeruzsálemben a polgármesteri hivataltól a Siratófalhoz vezetett, majd onnan az ország középső részén lévő Latrunba, az összes delegáció közös ünneplésére. A Siratófalnál Magyarország izraeli nagykövete, Benkő Levente is üdvözölte a csoportot.

Ünneplés Jeruzsálemben (Fotó: Facebook/Az Élet Menete Alapítvány)

Gordon Gábor, a magyarországi Élet menete vezetője az MTI tudósítójának elmondta, hogy tizenhét évvel ezelőtt Verő Tamás főrabbival azért kezdték szervezni a magyar részvételt, mert sem a zsidó, sem a nem zsidó fiatalok nem vettek részt a holokauszt megemlékezéseken, és úgy érezték, hogy ebben a tekintetben reformra van szükség.

Az Élet Menete Alapítvány 17 éve utaztat diákokat a nemzetközi Élet menetére, és ez idő alatt 4-5000 magyar fiatal vett részt az önkéntesek munkájával létrehozott programon. Azért nevezik Élet menetének, mert noha a második világháború idején a halál menete volt az Auschwitzból Birkenauba menetelés, de a fiatalok révén új értelmet nyert a menet, és az Élet menetévé, igenlésévé vált.

Az Élet menete idősebb résztvevői Jeruzsálemben (Fotó: Facebook/Az Élet Menete Alapítvány)

A csoporttal tartott egy tizenkét fős, idősebbekből álló csoport is, benne holokauszttúlélőkkel. A kilencvenkét éves Szántó Róbertné az MTI-nek elmondta, hogy 1944-ben került Auschwitzba „Nagyon jó érzés látni a felszabadult fiatalokat, tudni, hogy Izraelben így is lehet élni, szabadon, nyugodtan, hiába van körülvéve ellenségekkel az ország” – mondta el az MTI-nek.

A nyolcvanöt esztendős Borsos Marietta számára is rengeteget jelentett az utazás. Ő rendszeres résztvevője, és önkéntes szervezője is az Élet menetének. Már ötödször jár Izraelben, amely – mint fogalmazott – mindig ad számára valami újat.

Az idősek önköltséges csoportját Gündert Anikó, a magyar zsidó szociális segély alapítvány szociális munkása szervezte. „Sikerült elhozni több nagyon idős túlélőt életükben először. Csodálatos emberek, s csoda, hogy háború előtti és a háborúban is megőrzött értékeket tudnak átadni” – mondta. Ő maga másodgenerációs túlélő, küldetésként tekint munkájára.

Szabó György (háttal) az Élet menete résztvevőinek magyaráz Auschwitzban (Fotó: Facebook/Az Élet Menete Alapítvány)

Verő Tamás főrabbi mellett első alkalommal elkísérte a csoportot Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) kuratóriumának elnöke is Izraelbe. „Fantasztikus az itteni menet hangulata, egészen más, mint a budapesti vagy az auschwitzi. A szabadság a felszabadultság, az öröm, a szabadságérzet uralja” – nyilatkozta élményeiről.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp