Először látogathatta meg édesanyja a 37 évvel ezelőtt elesett izraeli katona sírját

Zakaria Baumel földi maradványai egy hónapja kerültek vissza Izraelbe azután, hogy 37 évvel ezelőtt eltűnt az első libanoni háborúban. Családja most először látogatott el sírjához az elesett katonák emléknapján.

Egy hónappal ezelőtt orosz segítséggel kerültek vissza Izraelbe a 37 éve eltűnt Zakaria Baumel földi maradványai. Családjának ennyi ideig kellett várnia arra, hogy leróhassák kegyeletüket Baumel sírjánál. 

Mirjam Baumel, fia Zakaria sírjánál

A tegnap este beköszöntött jom hazikaron, az elesett katonák és a terror áldozatainak emléknapja alkalmából a család tagjai ellátogattak a jeruzsálemi Herzl-hegyen lévő katonai temetőbe, hogy részt vegyenek az elesett katona sírkövének felavatásán. Ez volt az első alkalom, hogy Baumel édesanyja a sír mellett gyászolhatta meg fiát.

A családot meglepetésként érte, hogy milyen sokan eljöttek Baumel sírkövének felavatására. „Azt gondoltuk, hogy csak mi leszünk itt, de az egész ország eljött, hogy tiszteletét tegye. Az ország minden részéről érkeztek idősek, fiatalok, világiak, vallásosak egyaránt. Ami az egység érzését keltette” – mesélte Baumel nővére a Jediot Achronot újságnak. 

Egy 37 éve eltűnt katona maradványait kapta vissza Izrael – Kibic Magazin

Zakaria Baumel az 1982-es az első libanoni háborúban, a Szultán Jákubi csatában tűnt el. Földi maradványai a héten, orosz közvetítéssel jutottak vissza Izraelbe. Baumel maradványainak visszajuttatásáról Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélt Benjamin Netanjahu izraeli miniszerelnökkel való találkozója előtt. Eszerint a 37 évvel ezelőtt eltűnt izraeli katona földi maradványait orosz katonák találták meg Szíriában.

Izraelben a mai napon emlékeznek meg a harcokban és háborúkban elesett 23 741 katonára, illetve a terrorakciókban megölt 3146 civil áldozatra. Az este folyamán véget érnek a megemlékezések, és kezdetét veszi Izrael hagyományos „születésnapi” eseménysorozata, a függetlenségi nap, amelyen az ország 71 évvel ezelőtti kikiáltását ünneplik meg országszerte.

(Jediot Achronot)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp