Egy izraeli pár nyakláncokat készít a gázai repeszgránátokból

Az alkotók a bevétel nagy részét a Zsidó Nemzeti Alapnak adományozzák, amely a gázai határ közelében óvóhelyek építésére fordítja az összeget.

Több mint 600 rakétát lőttek ki izraeli közösségekre Gázából az elmúlt napokban. Egy házaspár pedig meglepő módon alakítja a rombolást reménnyé évek óta, írta a Jerusalem Post.

Yedidya és Shiran Harush egy Shlomit nevű faluban élnek a gázai határ közelében. 2014 óta gyűjtik a rakétákból és egyéb lövedékekből származó repeszeket, és nyakláncokat készítenek belőlük.

Yedidya eredetileg a Zsidó Nemzeti Alapnak dolgozott, és egy nap arra kérték, hogy hozzon egy darab repeszgránátot a szervezet amerikai konferenciájára és adja át ajándékként Kalifornia akkori kormányzójának, Jerry Brown-nak.

Yedidya Harush

Tudta, hogy nem tudná a Ben Gurion reptér biztonsági ellenőrzésén átvinni a lövedéket, ekkor a könnyebb szállítás érdekében támadt az ötlete, hogy inkább ékszert csinál belőle. Később a felesége, Shiran javasolta, hogy eladásra is készíthetnének ilyen nyakláncokat.

A kezdeményezés neve Rakéta Nyaklánc lett.

„Mindkettőnknek tetszett az ékszerkészítés ötlete. Szinte terápiás hatása van a lövedékekkel való munkának”, mondta Yedidya. „Néhány napja találat érte a sderoti lakásomat. Elvittem a helyszínről néhány repeszt és ezekből is nyakláncot fogok csinálni”, tette hozzá.

A bevétel nagy részét a Zsidó Nemzeti Alapnak adományozzák, amely a gázai határ közelében óvóhelyek építésére fordítja az összeget. Yedidya felhasználás előtt először mindig ellenőrizteti a lövedékeket, hogy nem áll-e fenn robbanásveszély.

„A legtöbb vásárlónk tengerentúli. Számukra nagyon fontos az erőnk és az életfilozófiánk”, teszi hozzá Yedidya.

„Még a legszörnyűbb időkben is igyekszünk valami pozitív választ adni. Mi Izrael népe vagyunk, nem a háború a lételemünk, hanem az, hogy a fényre koncentráljunk.”

A nyakláncok 1,5 óra alatt készülnek el, a házaspár eddig 1000 darabot gyártott összesen, és mindegyiket 120 dollárért adta el. A közelgő Függetlenségi Nap alkalmából pedig 75 dollárért lehet majd kapni az ékszereket.

„Minket úgy neveltek, hogy szeressük ezt az országot, Izrael népét és adjunk vissza valamit hálánk jeléül”, mondta Yedidya. „Sosem azt kérdezzük, mi mit kapunk az országtól, hanem azt, mi mit tehetünk érte.

Kapcsolódó cikkünk:

Több száz rakéta zúdult Izraelre a hétvégén, halálos áldozatai is vannak a támadásoknak – Kibic Magazin

Hétfő hajnalra visszatért a nyugalom a Gázai övezetben és környékén a hétvégi súlyos fegyveres konfliktust követően. Négy izraeli is az életét vesztette a támadások során, amelyek Izraelt igen kényes időpontban érték. Éjszaka Jeruzsálemben eltemették a palesztin rakétatámadások negyedik áldozatát, a 21 éves, izraeli-amerikai kettős állampolgárságú Pinhasz Menahem Prezuazmant, akit Asdódban öltek meg vasárnap délután egy becsapódó rakéta repeszei, miközben egy óvóhelyre sietett.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp