Hamarosan magyarul is elérhetőek lesznek a Talmud bölcsességei

Az Atyák tanításai címmel jelenik meg hamarosan egy új könyv, amely Talmud egy részét tartalmazza majd mindenki számára egyformán érthető formában. A kötet Verő Tamás, Fritz Zsuzsa, Darvas István, Toronyi Zsuzsanna, Fináli Gábor és Bedő Viktória közös munkája.

A Mazsihisz és a Magvető közös kiadásában jelenik meg május végén Az Atyák tanításai című könyv, amely a Talmud hatalmas szövegfolyamának része egy, a korai zsidó bölcsek, rabbik által írt aforizma-gyűjtemény az időszámítás első évszázadaiból, illetve, egyes elemeiben, talán még korábbról, adta hírül a Mazsihisz honlapja.

Mint írják, a modern magyar nyelven megszólaló szöveget hat kortárs kommentár kíséri, három férfi és három nő gondolatai. A Mazsihisz három gyakorló, népszerű, fiatal rabbija, Darvas István, Fináli Gábor és Verő Tamás gondolatai kapcsolódnak egyfelől a régi rabbik aforizmáihoz, másfelől pedig két nemzedékeket tanító zsidó intézményvezető, a Bálint házat igazgató Fritz Zsuzsa, illetve a Zsidó Múzeum élén álló Toronyi Zsuzsa szól hozzá mindahhoz, amit a régi bölcsek tanítottak. Hozzájuk csatlakozik a New York-i rabbiszeminárium hallgatója, Bedő Viktória.

A könyv ajánlója szerint Az Atyák tanításai a legszélesebb olvasóközönséghez szól, kortárs kommentárjai pedig a magyar zsidóság sokszínűségéről is tanúskodnak. A könyv útmutató olvasmány: az ókori bölcsek ma is aktuális üzeneteit kívánja megfejteni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp