Százharminc magyar diák utazik Auschwitzba

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Százharminc magyar diák utazik a lengyelországi Auschwitzba kedden a nemzetközi Élet menetére – közölte az utazást szervező Élet Menete Alapítvány.
A 15 és 17 év közötti fiatalok az ország hét iskolájából jelentkeztek a programra.A diákok május 2-án az 53 országból érkező delegációval együtt vesznek részt a holokauszt áldozatainak emlékére rendezett programon.

A magyar csoport megemlékezést tart a 18-as számú magyar barakk előtt, majd együtt menetelnek a második világháborús halálmenetek egyik útvonalán, az Auschwitz I. lágert és az auschwitz-birkenaui megsemmisítő tábort összekötő úton. A csoporttal tart két holokauszt-túlélő is.

A központi programra csatlakoznak a csoporthoz Izrael, Bulgária, Belgium, Hollandia és Dánia budapesti nagykövetei is. A lengyelországi program után 43-an Varsón keresztül továbbutaznak Izraelbe, hogy május 9-én részt vegyenek a jeruzsálemi Élet menetén és az azt követő emlékesten.

A programokon részt vesz Verő Tamás főrabbi, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumának elnöke, és két holokauszt-túlélő. Az Élet Menete Alapítvány 17 éve utaztat diákokat a nemzetközi Élet menetére, ez idő alatt 4-5000 magyar fiatal vett részt a programon.

A lengyelországi Auschwitz külvárosában a náci Németország 1940. május 20-án hozta létre az I. tábort, amely az azt követő években gyors ütemben bővült. Az első – lengyel – áldozatok 1940. június 14-én érkeztek ide, a népirtás 1942 elejétől folyt a holokauszt szimbólumává vált táborban.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp