Magyarországon sok tekintetben jobb a zsidóság helyzete, mint Nyugat-Európában, és az országot meg kell védeni az antiszemitizmus igaztalan vádjától, ugyanakkor az emlékezetpolitika terén lehetetlen a kompromisszum, írta az atv.hu Heisler András a Heteknek adott interjúja összefoglalójában.
A Mazsihisz elnöke az interjúban beszámolt arról is, mit mondott a Budapestre látogató Manfred Webernek, amikor felkereste őt a Dohány utcai zsinagógában. „A beszélgetés elején elmondtam, hogy a Mazsihisz számos területen együttműködik a kormánnyal, sok támogatást kap, a magyar zsidóság biztonságban érzi magát, Magyarország és Izrael kapcsolata pedig sosem volt ilyen jó, mint ma” – mondta beszámolója szerint a Néppárt listavezetőjének Heisler András. Hozzátette: „Sok tekintetben jobb a magyar zsidóság helyzete, mint Nyugat-Európában, hiszen több EU-s országban tiltani próbálják a körülmetélést, máshol a kóservágást – nálunk a kormány a vallásszabadság részének tekinti ezeket. Csökkent a jegyzett antiszemita incidensek száma.”

Azt is elmondta ugyanakkor, hogy az emlékezetpolitikai viták, a „gyűlöletbeszéd” és „a hatalom zsidó közösséget megosztó szándéka” is aggodalommal tölti el a hazai zsidó közösség tagjait.
Ami a kormány és a Mazsihisz viszonyát illeti, Heisler András erről a Heteknek azt mondta: „Hibás közhiedelem, hogy a Mazsihisz egyfajta ellenzéki pozícióból közelít a mindenkori hatalomhoz. Mi szuverén, de kiszámítható, lojális, de nem szervilis partnere vagyunk a magyar kormánynak, amihez a saját értékeink szerint viszonyulunk. Ha kell, védjük érdekeinket, de értékazonosság esetén támogatjuk a kormány munkáját”.
Utóbbira példakánt a Weber-látogatás mellett azt említette, hogy a szervezet támogatta, hogy a magyar kormány betöltse az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) soros elnöki tisztségét. Hasonló álláspontot képviseltek a Sargentini-jelentés körüli vitában is, amelynek a hazai zsidóság helyzetére vonatkozó megállapításai Heisler szerint konkrét valótlanságokat is tartalmaztak, „amit nem hagyhattak szó nélkül”, ezért levelet küldtek az összes Magyarországra akkreditált európai uniós nagykövetnek, illetve Szijjártó Péter külügyminiszternek, mindnek ugyanazzal a tartalommal: a Sargentini-jelentés magyar zsidósággal kapcsolatos állításai tévesek, de levelükben kitértek a közösségüket érintő valós problémákra is, amelyekről viszont nem szólt a jelentéstevő. Ezen túl aktívan segítik a magyar kormány Izraellel kapcsolatos törekvéseit a V4-eken belül. Kezdeményezésükre a V4-es országok zsidó szervezeteinek elnökeivel közös akciót indítottunk kormányainknál, hogy fogadják el a tényt: Jeruzsálem Izrael történelmi fővárosa.
„Bár léteznek vitáink a magyar kormánnyal, ha valamit szóvá teszünk, azt egyházként és nem politikai ellenzékként tesszük. Meggyőződésem, hogy kritikánk csak abban az esetben lehet hiteles, ha az antiszemitizmus „kártyájával” nem játszunk, és az igaztalan szavakat akkor is elutasítjuk, ha az álláspontunk éppen a hatalomnak kedvez” – szögezte le a Mazsihisz elnöke.
A teljes összefoglaló itt olvasható:
Kiderült: ezt mondta Orbánról Webernek a zsidó közösség vezetője
Magyarországon sok tekintetben jobb a zsidóság helyzete, mint Nyugat-Európában, és az országot meg kell védeni az antiszemitizmus igaztalan vádjától, ugyanakkor az emlékezetpolitika terén lehetetlen a kompromisszum – mondta a Heteknek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. Heisler András a hetilapnak adott interjújában beszélt a Sorsok Háza körüli huzavonáról.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!