Szíriai életmentők és francia nácivadászok kapják idén az Elie Wieslről elnevezett díjat

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma ebben az évben a Fehér Sisakosok szíriai önkéntes életmentő szervezetnek, illetve egy francia nácivadász házaspárnak ítélte oda legrangosabb elismerését, az Elie Wiesel-díjat.

A washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum hétfőn bejelentette, hogy az idei Elie Wiesel-díjat a Fehér Sisakosok néven is ismert Szíriai Civil Védelem elnevezésű önkéntes szervezet, illetve a háborús bűnösöket felkutató francia házaspár, Serge és Beate Klarsfeld kapják meg.

A 2014-ben a szíriai polgárháború idején alapított Fehér Sisakosok önkéntesei a háború sújtotta térségekben végeztek mentőakciókat és nyújtottak segítséget a rászorulóknak. A nyugati országok humanitárius szervezetként tartják számon, míg Oroszország és az általa támogatott Aszad-rezsim fenyegetést lát bennük. Ezért tavaly nyáron az izraeli hadsereg amerikai és európai segítséggel egy szomszédos országba menekítette a szervezet több tagját.

Közvetlen életveszélyből menekített ki szíreket Izrael – Kibic Magazin

A szír polgári védelmisek hamarosan megköszönték a mentési akcióban segédkező országoknak a részvételt, azonban az akciót végrehajtó Izraelt – valószínűleg azért, hogy ne vádolják őket a zsidó állammal való kollaborációval – elfelejtették megemlíteni. A hét éve dúló polgárháború emblematikus hősei a fehér sisakot viselő polgári védelmisek, akik közül sokan áldozták életüket a mentés során.

Serge és Beate Klarsfeld miután összeházasodtak úgy döntöttek, hogy szökött náci háborús bűnösöket fognak felkutatni, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsák őket. Ezt a tevékenységet aztán több mint 50 évig űzték. Ez idő alatt több keresett náci, illetve Vichy kollaboráns bíróság elé állításában segédkeztek.

Becsületrenddel tüntették ki Franciaország leghíresebb nácivadász párosát – Kibic Magazin

Egy romániai zsidó srác az ’60-as években Párizsban megismerkedett egy német katona lányával. Miután összeházasodtak, úgy döntöttek, hogy nácikra fognak vadászni. Most a legmagasabb állami kitüntetésekben részesítették őket. Serge Klarsfeld Romániában született 1935-ben, a holokauszt elől családjával Franciaországba menekültek. Édesapját viszont így is Auschwitzba deportálták, ahonnét már nem tért vissza.

(JTA)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp