Beszélgess és főzz együtt Lugosi Viktóriával és Borgula Andrással

Irodalmi beszélgetések főzéssel, kóstolással. A Kibic Szalon első vendége április 28-án 16 órakor Lugosi Viktória, akinek tavaly megjelent Vándorhomár című kötete nagyon pontos, életszagú és ítélkezéstől mentes látlelet a magyar társadalomról.

Író, újságíró, kommunikációs szakember. 2000-ben jelent meg első regénye, a zsidóság témájához is kapcsolódó Ajvé, amely gyorsan ismertté tette a nevét íróként. Ezt követte 2002-ben a Hümmögő című meseregény, ezért még ebben az évben elnyerte Az Év Gyerekkönyve Ibby-díjat. 2009-ben adta ki a Dafke című regényét és tavaly, 9 év kihagyás után került a boltokba a Vándorhomár.

Lugosi Viktória

Radnóti Sándor a könyvről:

“Lugosi Viktória remekül tud mesélni, szálakat bogozni és kioldani, könyve tele van jó történetekkel. A történetmondáshoz figurák tartoznak, akik éppen jó arányban ismerősek is, akikhez hasonlókkal már találkoztunk, de csak hasonlókkal, mert mindegyik alakban van valami meglepő és elgondolkodtató, valami csavar, amiből tanulunk valamit arról, hogy miképpen is zajlik az élet. Ehhez pedig életismeret kell, sokféle tudás, nemcsak a lélekről, hanem sok minden egyébről, mesterségekről, szakmákról, üzletről, a város különb-különb részeiről, külföldi utakról, jómódról és szegénységről, divatokról, sznobizmusról, lakásberendezésekről, az elmúlt évtizedek magyar életéről.”

Forgách Kinga, Könyvesblog

Vándorhomárban benne van minden olyan kisvállalkozó sorsa, aki sok-sok próbálkozás és kapálózás után végül alulmaradt. Benne van az összes bliccelő, aki a bkv-ellenőrnél nem csak utolsó forintjait, de méltóságának utolsó morzsáit is otthagyta. Benne vannak az anyák, akik már annyira megszokták a spórolást, hogy még ma is vízzel engedik fel a tusfürdőt, és benne vannak azok a felnőtt gyerekek is, akik lelkifurdalástól gyötörve idősek otthonába küldik a szüleiket, mert nem bírják tovább. A sok kis egyéni és családtörténetből összeálló regényből végül egy olyan Magyarország bontakozik ki, ahol folyamatosan taposni kell, mert ha az ember csak egy pillanatra megpihen, már el is süllyedt. Az a generáció jelenik meg benne, amelynek tagjai a késő Kádár-korszakban voltak fiatalok, és akiknek az elmúlt harminc évben folyamatos létbizonytalanságban kellett élnie. Aki tudott alkalmazkodni a változásokhoz, az nyert, aki nem, az veszített – mikor hogy.

Az írónővel április 28-án, 16 órakor beszélget Borgula András a Csányi5-ben.

Jegy.hu – Vendégkönyv – A Kibic Magazin irodalmi szalonja

beszélgetés – főzés – kóstoló – felolvasás

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp