Még sosem volt ennyire megosztott a hazai zsidóság

A Csányi5-ben Borgula András, a Gólem Színház vezetője három rabbit, illetve három civil közösségi vezetőt kérdezett arról, hogy milyennek látják a hazai zsidó közösség elmúlt 30 évét. A válaszokból ugyan egy széttagolt közösség képe rajzolódott ki, de ennek ellenére a következő generációikba való befektetés adhat okot némi optimizmusra a jövőre nézve.

„A zsidóság él, a zsidóság élni fog, gyertek kóstoljátok meg, mert nagyon-nagyon finom!”

– jelentette ki Oberlander Báruch rabbi a Csányi5 – Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár 30 évvel később – Zsidó élet Magyarországon a rendszerváltás után címet viselő beszélgetősorozatának legutóbbi részén. A magyarországi Chábád mozgalom vezetőjének optimizmusa a két etapra tagolt beszélgetésre azonban már kevésbé volt jellemző, a hazai zsidóság elmúlt 30 évét körbejáró esemény során egy megosztott, kissé csalódott, de azért valamennyire még mindig bizakodó közösség képe rajzolódott ki.

Kelemen Katalin, Radnóti Zoltán és Oberlander Báruch rabbik a Csányi5 30 évvel később – Zsidó élet Magyarországon a rendszerváltás után című rendezvényét

A rendszerváltás környékén a magyarországi zsidóság életében is elindult valami, új szervezetek jöttek létre, megnyílt a szarvasi tábor, és sokan, akik addig asszimiláns családokban nőttek fel elkezdtek a zsidóság felé közeledni. Kelemen Katalin, aki jelenleg a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség rabbija úgy emlékszik vissza erre az időszakra, hogy összejött egy csomó ember, aki semmit sem tudott a zsidóságról, de együtt akarták feldogozni a holokauszt traumáját, és levetkőzni a zsidóságot, mint tabut kezelő identitásukat. Szerették volna megélni a zsidóság örömét, ünnepelni és tanulni akartak.

Ekkortájt kerültek a közösség közelébe többen is azok közül, akik ma már a hazai zsidóság vezető személyiségeinek számítanak. Köztük Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház igazgatója, aki a Rabbiképző zsinagógájában talált rá először a zsidó közösségre vagy Radnóti Zoltán, a Mazsihisz Rabbitestületének vezetője, aki egy izraeli úttól fellelkesülve kezdett el rabbinak tanulni. De ebbe az éppen önmagát kereső magyar zsidó közegbe csöppent egyenesen New Yorkból, egy magyar rabbidinasztia leszármazottjaként Oberlander Báruch is, akinek rögtön az esküvője után szólt a Lubovicsi Rebbe, hogy indulnia kell Budapestre. 

A közösségépítés eleinte persze nem ment egyszerűen, ahogy a Chábádtól érkezett rabbi mesélte, a kezdetekben még minden ajtón be kellett kopogtatnia, hogy megtalálja azokat a zsidókat, akik nincsenek benne a közösségbe, és szép lassan egyre több ember bevonásával építkezni. Radnóti egy egészen egyedi arculattal rendelkező brandet hozott létre a lágymányosi zsinagógában annak érdekében, hogy sokak számára vonzóvá tegye a közösséget. Kelemen Katalinnak Magyarország első és eddig egyetlen női rabbijának sem volt könnyű saját közössége megalapítása, amely 26 éves fennállása óta szinte folyamatosan egzisztenciális problémákkal kénytelen megbirkózni.

A sok kisebb és nagyobb közösség aztán egymással már kevésbé tudta a közös hangot megtalálni, az ebből adódó feszültségek pedig egészen mostanáig nyomasztják a hazai zsidóságot.

„A mai napig nem képes a zsidóság egy egységes közösségként működni”

– mondta Schönberger Ádám, a Marom Egyesület vezetője, aki szerint még 30 évvel ezelőtt is jobb volt a helyzet a mostaninál, amikor a közösség a lehető legfragmentáltabb, és a közös érdekek hiánya miatt nehéz is lenne a zsidóságot egy közös blokként kezelni.

A közös érdekek hiányára jó példa volt az, amikor Kelemen Katalin a reform közösségek nehéz helyzetéről beszélt, és megemlítette, hogy az egyházi státuszuk megszüntetését követően egyik nagyobb zsidó szervezet sem állt ki mellettük, arra sem a mazsihiszes, sem pedig az EMIH-es rabbi nem reagált semmit. De az is beszédes volt, hogy az utóbbi két rabbi a közvetlenül utánuk következő civil vezetők beszélgetésére már maradt ott. (Persze lehetséges, hogy csak más dolguk akadt.)

Pedig sokféleképpen is lehet zsidónak lenni, és el kellene fogadni, hogy mindenki máshogy szeretné megélni a maga zsidóságát, hangsúlyozta Fritz Zsuzsa. A Bálint Ház igazgatója úgy látja, hogy a megosztottság mellett a források hiánya is problémát jelent sok szervezet számára, ami szintén hátráltatja a közösségépítést. Ezen pedig az sem segít, hogy egyre több intézmény nyílik, amelyek hasonló profillal, párhuzamosan működnek. Együttműködéssel és a szervezetek közötti koordinációval viszont sokkal hatékonyabban lehetne megszervezni a közösséget.

Borgula András, Schönberger Ádám, Fritz Zsuzsa és Friedman Sasha

A két beszélgetés résztvevői közül éppen ezért nem mindenki volt megelégedve az elmúlt 20-30 év történéseivel. Talán kivétel volt ez alól Radnóti Zoltán, aki negatívumként csak annyit említett, hogy amióta ellátja a Rabbikar vezetői tisztségét, azóta kevés ideje marad a blogolásra, illetve Oberlander rabbi, aki csak azért nem elégedett eddigi munkájával, mert – mint elmondta – mindig lehet többet elérni. 

Kelemen Katalin ezzel szemben azt emelte ki, hogy a szervezetek közötti viszályok visszatartják a nem vallásos zsidókat attól, hogy belépjenek egy zsinagógába. A rabbi szerint az együttműködés sok asszimilált zsidót hozhatna be a vallásos közösségekbe is. Schönberger Ádám arra hívta fel a figyelmet, hogy míg korábban fontos volt az ifjúság, jelenleg a nagy szervezetek a saját oktatási intézményeiken kívül szinte egyáltalán nem foglalkoznak a fiatalabb korosztállyal. A Marom vezetője szerint a Mazsihisz és az EMIH a költségvetésének csupán a  2-3 százalékát költi az ifjúságra. Fritz Zsuzsa pedig azon a véleményen van, hogy a pozitív zsidó indentitás eléréséhez még egy komolyabb mentális változásra lenne szükség, hiszen a közösséget ért súlyos traumákat még az elmúlt 30 évben sem sikerült teljesen feldolgozni.

„Egy csoda után vagyunk, és most kell eldönteni, hogy mi legyen”

– hangsúlyozta a Bálint Ház igazgatója.

Az eseménynek a két derűlátó rabbin kívül azért volt még egy abszolút pozitív résztvevője Friedman Sasha személyében, aki a Szarvasi Tábor vezetőjeként a jövő generációjának oktatásával, a zsidó közösség (vagy közösségek?) új vezetőinek képzésével foglalkozik. Elmondása szerint a táborban arra törekednek, hogy a fiataloknak játszva tudják megtanítani, hogy sokféleképpen lehet zsidónak lenni. A céljuk, hogy aki kikerül a táborból, az a közösség részévé váljon. Friedman szerint az pedig már nem lényeges, hogy éppen melyik zsidó közösséghez csatlakoznak majd a fiatalok, hiszen az a fontos, hogy mindenki megtalálja a saját helyét, és ott jól érezze magát. Ebből a szempontból nincs különbség a különféle közösségek között.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp