Már javában folynak a választások Izraelben

A mai napon előrehozott választásokat tartanak Izraelben. A győzelemre esélyes pártok vezetői már szavaztak, a részvétel azonban elmarad a legutóbbi választásokhoz képest. 

Reggel a legtöbb helyen időben, hétkor megnyitottak a szavazóhelyiségek, de néhány településen csak késve kezdődhetett a szavazás az izraeli előrehozott választásokon. Izraelben a mai napon 6,3 millió állampolgár adhatja le szavazatát az országszerte elhelyezett 10 ezer szavazóhelyiségben.

Reuven Rivlin államfő Jeruzsálemben adta le voksát. „Izrael állampolgárai, és nem az elnök vagy a politikai pártok vezetői határozzák meg, hogy ki lesz a miniszterelnök” – mondta az államfő.

Benjámin Netanjahu szavazásra buzdított, az izraeli miniszterelnök szokás szerint Jeruzsálemben adta le voksát felesége, Szárá oldalán. „A szavazás szent cselekedet. Ez a demokrácia lényege” – mondta a kormányfő, amikor a jeruzsálemi Paula Ben Gurion iskolában leadta voksát. „Isten segedelmével Izrael győzni fog” – tette hozzá.

„Sokan azt akarják, hogy folytassuk azt a fantasztikus utat, amely Izraelt történelme legjobb évtizedébe vezette. Még sok dolgunk van, de parlamenti helyekre van szükségünk ehhez”

– hangsúlyozta a kormányfő.

Beni Ganz, az ellenzéki Kék és Fehér pártszövetség vezetője a lakóhelyén, Ros Haájnban adta le voksát. Az egybegyűlt újságírók előtt szavazásra buzdított és „új hajnalt” ígért Izraelnek. Ganz felszólított mindenkit, hogy menjen el szavazni, és ezzel vállaljon felelősséget Izrael sorsáért. „Ébredjünk új hajnalra, egy új történelemre” – mondta a volt vezérkari főnök.

„Meg fogjuk változtatni Izraelt, megvalósítjuk a reményt”

– tette hozzá Ganz, akinek alig három hónapja alapított centrista pártja a kormányzó jobboldali Likuddal fej fej mellett küzd a választók bizalmáért.

A tizenhármas tévécsatorna arról számolt be, hogy közel ötven rejtett kamerát talált a rendőrség a Likud választási megfigyelőinél az Izrael északi részén lévő arab településeken. A tévé szerint mintegy 1200 ilyen kamerát csempésztek be a választóhelyiségekbe, a rendőrség felkérte az eddig meg nem talált rejtett kamerák viselőit, hogy adják le a náluk lévő készülékeket.

A kezdeményezés egyik vezetője azt nyilatkozta a Háárec című újságnak, hogy azért szerezték be a kamerákat, hogy megbizonyosodjanak róla, a Balad nevű arab párt nem éri el esetleg csalással a 3,25 százalékos választási küszöböt. Ha ez a párt nem jut be a Kneszetbe, akkor megnő a jobboldali tömb aránya. A kormányfőt is megkérdezték a pártja által elhelyezett kamerákról, aki azt felelte, hogy a törvényes szavazás biztosítása érdekében használták őket.

Az új bevándorlók dönthetik el az izraeli választásokat a jobboldal javára – Kibic Magazin

Az elmúlt 20 évben mintegy 600 ezer új bevándorló érkezett Izraelbe, többségük jobboldali szavazó. Előreláthatóan ez a tömeg fogja hozzásegíteni a jobboldali pártokat az újabb választási győzelemhez. Az izraeli közvélemény-kutatók utolsó felmérései szerint a Kék-fehér ellenzéki centrista párt támogatottsága a legnagyobb az április 9-i előrehozott választások közeledtével, de a jobboldali blokk megelőzi az ellenzéket, írja az MTI.

A választási részvétel úgy tűnik, alacsonyabb lesz az idén, mint négy évvel ezelőtt. Akkor délelőtt 10 óráig 14,3 százalék voksolt, most azonban a jogosultaknak csak 12,9 százaléka. 12 óráig ugyanez az arány most 24,8 százalék volt, ami még mindig alacsonyabb a 2015-ös 26,9 százalékhoz képest.

Több százezer izraeli a tengerparton, a bevásárlóközpontokban és kirándulóhelyeken tölti a napot, ugyanis Izraelben a választások napja munkaszüneti nap. Ilyenkor a tömegközlekedés is működik, szemben a szombatokkal, amikor csak Haifán és környékén járnak a buszok.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp