Közösségi összefogással kerül új menóra a megrongált szombathelyi zsidó emlékműre

A régi menórát december végén lopták el a szombathelyi holokauszt emlékműről, amely 4000 helyi zsidó emlékét őrzi. Most a Hunyadi téri Zsinagógától kaptak új, saját tervezésű menórát, akik így akartak jó példát mutatni önkéntességben, gyorsaságban, hatékonyságban.

Tavaly december végén tűnt el a régi menóra Szombathelyről, amely évtizedek óta a Rákóczi út és Batthyány tér sarkán, a volt zsinagóga előtti holokauszt emlékműnél állt. Rendőrsági nyomozás is indult az ügyben, de az ellopott menórát nem találták meg.

Szombathelyen négyezer ember halt meg a holokauszt során, és ennél az 1946-ban felállított emlékműnél gyűltek össze évente a megemlékezők. Ezért a menórának különösen nagy jelentősége volt.

“Ezt a szörnyű időszakot a visszatérő zsidóság valamilyen szinten megpróbálta az emlékezetbe foglalni. Ennek volt az egyik eseménye, hogy 1946. július 7-én, vasárnap délelőtt ezt a mögöttünk látható emlékművet felállították”, mondta Mayer László levéltáros.

Most viszont pótolni tudják az ellopott tárgyat, ugyanis a budapesti, Hunyadi téri Ohel (Ábrahám Sátra) zsidó hitközség ajándékba hozott egy menórát Szombathelyre.

Az új menórát Gervai László tervezte, és másokkal együtt elkészítette. Szombathelyre Fináli Gábor rabbi, Chikán-Sonne Zoltán hitközségi elnök és Fináli Péter vezetőségi tag hozták el, és adták át Márkus Sándornak, a szombathelyi zsidó hitközség elnökének.

„Felkavart minket a lopás híre. Korábbi elnökünk, Gervai László mesterember, és arra gondoltunk Chikán-Sonne Zoltánnal, hogy mi könnyedén tudunk segíteni a szombathelyieknek, és jó példával is járhatnánk elől önkéntességben, gyorsaságban és hatékonyságban”, nyilatkozta a Kibicnek Fináli Gábor rabbi, majd hozzátette:

„Ezt a szimbolikus aktust is fel akartuk használni a Budapest és a vidék “szétszakítottságának” cáfolására. Öröm vagy bánat, romeltakarítás vagy építkezés, mi mind egy csónakban evezünk. Ezért segítettünk ennek a rengeteg meglepetést és szépséget rejtő vidéki közösségnek.”

Az új menórát július 7-én, a holokauszt megemlékezésen helyezik ki és avatják fel.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp