Meghalt az utolsó zsidó partizánparancsnok

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Leonid Bernstein 98 éves korában hunyt el Izraelben. Partizánparancsnokként a hírhedt V-2-es rakéták gyárának megsemmisítésében is részt vett.

Leonid Bernstein 1921-ben született Ukrajnában, hadnagyként szolgált a Vörös Hadseregben, amikor a Szovjetunió belépett a II. világháborúba. Német hadifogságba esett, azonban sikerült elmenekülnie, ezután a partizánok között folytatta a harcot a nácik ellen.

Leonid Bernstein

Egy partizáncsoport vezetőjeként Bernstein több szabotázsakciót is végrehajtott, az általa irányított csapat 44 náci vonat kisiklását okozta. Később részt vett szovjet hadifoglyok kiszabadításában, és segítette a nácik elleni felkelést Szlovákiában.

Az egyik legjelentősebb akciója egy német rakétagyár felkutatása és megsemmisítése volt. A gyárban olyan V-2-es ballisztikus rakétákat gyártottak, amelyekkel Londont is bombázták a háború vége felé.

A háború után Bernstein Kijevben telepedett le, és 1993-ban vándorolt ki Izraelbe, ahol élete végéig az ország északi részén található Kirját Ata városában lakott.

(Ynet)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp