Bíró Eszter: Fontos nekem a zsidó népzene, de a magyarság-tudatom is erős

Énekesnő, színésznő. Énekelt Al Di Meolával, és a New York-i Off-Off Brodway-n. Szerinte a generációja csak némi üldözési mániával megspékelve élhette meg a zsidóságát, de a örül annak, hogy a gyerekei számára a zsidó identitás az élet természetes velejárója. Interjú Bíró Eszterrel. 

Pályafutásod 16 évesen a Miss Saigon főszerepével kezdődött. A Csoda Krakkóban című film női főszereplője voltál, a Budapest Klezmer Band énekese, a Blue Pearl Youth Pop Festival első helyezettje vagy. Öt szólólemezzel a hátad mögött is szerény vagy. Hogy tudja az ember a sikerek között is megőrizni önmagát?

 Bíró Eszter: Nem gondolom, hogy több járna nekem, mint bárki másnak. Lehet, hogy ez önbizalomhiány is nálam, de sokszor érzem azt, még nem tettem le annyi dolgot az asztalra, hogy én erre most verjem a mellemet. Nem is vagyok annyira elismerve. Jólesik, amikor a közönség érezteti velem, hogy számítok, hogy valakinek sokat jelentett egy dal, amit énekeltem. Az is egy visszajelzés, ha egy gyerek odajön hozzám a koncert után, és ad egy plüssállatot. Azért énekelek, hogy valamit adhassak, és mert arra vágyom, hogy szeressenek. Amelyik művész azt állítja, nem vágyik az elismerésre, valószínűleg nem mond igazat.

 A Színház- és Filmművészeti Egyetem első évének elvégzése után Amerikában is tanultál. Van összehasonlítási alapod. Mennyiben volt más az ottani oktatás és a hangulat?

 Bíró Eszter: A magyar színművészeti után nagy váltás volt a New York-i színakadémia. Egész más az oktatási szisztéma. Amerikában mesterségként oktatják a színészetet, az pedig a jövő zenéje, hogy kiből lesz művész. A hozott tudástól függetlenül mindenkit egyenlően kezelnek. Minden apró eredményt megdicsérnek, akár azt is, ha a színinövendék egyáltalán fel mer menni a színpadra. Az meg majd eldől, kiből lesz főszereplő és kiből mellékszereplő. Nagyon sokat tanultam Amerikában, nagyon jónak tartom azt a fajta oktatást, bár a színművészeti egyetemen is kiváló tanárok vannak, de a két módszert nem tudnám összehasonlítani. Elképzelhető, hogy valakinek ez, másnak a kinti metódus való.

 Miért jöttél vissza? Vagy nem is jutott eszedbe, hogy ott maradj?

 Bíró Eszter: Természetesen felmerült bennem, de rájöttem, hogy nem találnám meg ott azt, amire vágyom. Nem tudtam volna elképzelni, hogy éveken át ugyanazt a szerepet játsszam ugyanabban a színházban. Nem tűnt elég kreatív feladatnak. Kipróbáltam, főszerepet kaptam a Jézus Krisztus Szupersztárban, amit nyolcvanszor játszottam el három hónap alatt, ám a végére kiégtem. Úgy éreztem, bennem sokkal több van, mint hogy ismételjem magam. Úgy döntöttem, hazajövök, és szerintem jól tettem. Az elején nehéz volt, depresszióba estem, félévig ki se mertem menni az utcára. Sok nehéz döntést kellett meghoznom a pályámon, de eddig még nem bántam meg semmit.

 Két gyereked van. Hogy tudod összeegyeztetni a gyereknevelést a karrierrel?

 Bíró Eszter: Nehéz, és sok lelkiismeret furdalással jár, de ezzel nem vagyok egyedül. Szerettem volna mielőbb anyává válni, és emiatt néhány évet ki is hagytam a pályámon. De nem gondolom, hogy bármiről lemaradtam volna. A nehézséget nem is az időbeosztás okozza, hanem a maximalizmusom. Ha kell, éjszakába menően dolgozunk zeneszerző párommal, Födő Sanyival. Közben mennek a koncertek és a színi előadások. Ugyanakkor a gyereknevelésben is a maximumot szeretném hozni. Ilyenkor megkérdezem magamtól, hogy jó anya vagyok-e, elég sokat vagyok-e a gyerekeimmel. Azzal vigasztalom magam, hogy azért csinálom ezt jól, mert sokáig a gyerekeim észre sem vették, mikor megyek el dolgozni és mikor nem. Nem sokat alszom, azt biztos. Mégsem hagynám ki a családot az életemből, mert semmi nem tud annyit adni, mint a szeretteink. Két testvérem van, nálunk mindig gyerekzsivaj töltötte be a házat, nekem ez a természetes.

 Te hogyan éled meg a zsidóságodat?

 Bíró Eszter: Úgy, ahogy az én generációmban többen, akik a nyolcvanas években fedezték fel a gyökereiket, tanulták meg, melyek a mi ünnepeink, hogy kell héberül olvasni. Ez identitás kérdése, nem függ össze azzal, tartom-e a szombatot, hiszen én fellépek szombaton. Nem ezen múlik az, hogy miben hiszek.

A gyerekeid kapnak valamilyen zsidó nevelést? Ők hogyan élik meg zsidóságukat?

 Bíró Eszter: Számukra a zsidóság az életük természetes velejárója a zsidóság, ez egy másik generáció. Ha megkérdezik tőlük, zsidók-e, nem vörösödnek el. Mi még szégyenkeztünk a külvilág előtt, amikor annak idején Talmud Tórára mentünk. Bennük már nincsenek azok a gátlások, nem érzik magukat üldöztetve. Természetes nekik, hogy nálunk otthon van hanuka, de az unokatestvérekkel megünnepeljük a karácsonyt is.

 Manapság divat a világzene. Véleményed szerint, helyes, és minden esetben ízlésesen megoldható a mindenféle hagyományok összekeverése? Hol van a határ? A népek zenéje a hagyományaik őrzéséről is szól. Ha minden mindennel keverhető, ez nem sikkad el?

 Bíró Eszter: Engem sosem érdekelt, mi divatos és mi nem. Magamat keresem és fejezem ki a zenében. Nagyon fontos nekem a zsidó népzene, de a magyarságtudatom is erős. Kellett idő, míg rájöttem, ebben a mixben mi az, ami kell nekem, ami én vagyok. Szerintem nem az a fontos, miből mennyit rakunk bele, hanem az, hogy a végeredmény finom legyen, olyan legyen az ízvilág, amiben benne van az alkotó egyénisége is.

Lehet értékmentés az is, ha kevered a stílusokat, mert ha úgy adnál elő valamit, ahogy több száz évvel ezelőtt, talán csak nagyon kevesen értékelnék. Ha Mozart ma élne, biztosan másképp hangszerelné a darabjait. A mai korban kell élni, és a mondanivaló tekintetében aktuálisnak lenni. Mindegy, hogy fúziós elektro-popnak, gyerekzenének, vagy világzenének nevezed. A gyerekeknek készített zenékbe is beleteszem magam.

 Mit gondolsz, merre tart a hazai zeneipar, te ebben hol helyezed el magad? Előfordult, vagy előfordulhatna valamikor olyan, hogy alkalmazkodj az éppen aktuálisan divatos irányzathoz? Vagy mindig csak és kizárólag a saját utadat járod? Nem indulsz emiatt hátránnyal?

 Bíró Eszter: Nem tudom, hátránnyal indulok-e, de kizártnak tartom, hogy a divatot meglovagoljam. Megtehettem volna, tíz éve volt egy ígéretes lemezszerződésem, de az utolsó pillanatban kihátráltam belőle, mert rájöttem, hogy nem tudom jószívvel azt csinálni, amit mások mondanak nekem. A zene rettentő fontos az életemben, és ezen a téren szeretném a magam útját járni. Megtaláltam magam a párommal közösen kialakított zenei szférában, és egész más érzés így, önbizalommal állni a színpadra. Ehhez pedig fontosak a jó dalok, ezért érdemes ezt csinálni. Egy jó koncerten az ember legszívesebben maga is ott lenne a közönségben. És így van ez a gyerekkoncertekkel is, én legalább úgy élvezem, mint a kicsik. Nem engedhetem meg magamnak, hogy bármi a minőség rovására menjen.

 Miben más zsidónak lenni Magyarországon, mint másutt a világon? Értek esetleg atrocitások a származásod miatt?

 Bíró Eszter: Itthon már lezsidóztak egyszer, körülbelül húsz évvel ezelőtt, valahogy így, hogy „Nem is gondoltam volna, hogy egy zsidó csaj is lehet ilyen jófej!” New Yorkban vegyes osztályba jártam, a világ minden tájáról jöttek oda tanulók, és igen, találkoztam olyannal is, aki nem annyira szerette a zsidókat. Ott jártam egy modern ortodox közösségbe, amilyen nem létezik itthon. A pénteki és szombati összejöveteleket nagyon szerettem, kár hogy itthon nem nagyon van ilyen közeg. Ért egy rossz élmény Sopotban is, amikor Groó Dianával a Csoda Krakkóban című film bemutatóján a filmfesztivál meghívottjai voltunk. A zeneiskolaként működő egykori zsinagóga falára dávid csillag = horogkeresztet graffitiztek. Nem tudom, hogy a környező országokban mi a helyzet, de azt gondolom, elég sajátos a magyar zsidó közösség. Az én generációm kamaszként ismerkedett meg azzal, kik vagyunk, honnan jövünk, kinek hány családtagja vesztette el az életét a holokauszt során, ott voltunk a Szarvas tábor alapításakor, és az elsők között tanítottunk hórát a Marczibányi és Almássy téren. Elég specifikus helyzet a miénk, egy kis üldözési mániával megspékelve.

A közelmúltban többek között Falusi Mariannal is felléptetek, nagy sikerrel. Min dolgozol most?

 Bíró Eszter: Nemrég elkészült az Időradír című gyereklemezemen, ami elsősorban óvodás és kisiskolás gyerekeknek szól, de ezeket a dalokat akár a szülők is hallgathatják. A dalok főszereplője az időmanó, a fő téma az idő, és játékos formában érintek majd olyan fontos dolgokat, mint az évszakok, napok, ünnepek, az idő múlása. Azt hiszem, kevés nagyobb bók van annál, mint amit az előző lemezemre kaptam. Egy szülő azt mondta, hogy a gyereke csak úgy hajlandó utazni a kocsiban, ha a dalaimat hallgathatja, és amikor az anyuka egyedül marad az autóban, akkor is tovább szól a zeném.

Az Időradír a Móra Kiadó gondozásában jelenik meg képeskönyv alakban, és ehhez tartozik egy lemez, dalszövegek, játékok és poszterek. A zenét most is a párom, Födő Sanyi írta, és Hegyi Gyuri mellett Marék Veronika, Varró Dani és Weöres Sándor szövegeket is énekelek. A lemezbemutató koncert április 27-én 11 órakor a Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp