40 éves lett minden idők legsikeresebb izraeli slágere

A Hallelúja 1979-ben a Dzsingisz kánt lenyomva nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált. Azóta több mint 200 verziója készült el, és majdnem még az izraeli himnuszt is veszélybe sodorta.

1979-ben Izrael zsinórban másodszor nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált, ekkor a Gali Atari énekesnő által előadott Hallelúja című dallal szerezte meg az első helyezést. A Jeruzsálemben rendezett döntőn a Hallelúja olyan slágereket utasított maga mögé, mint például a Mándoki László-féle Dschinghis Khan. A dalnak akkora sikere volt akkoriban, hogy az Eurovíziót követően Izraelben még az a pletyka is elterjedt, hogy a kormány lecseréli a HaTikvát, és a Hallelúja lesz Izrael új nemzeti himnusza.

A Hallelúja persze a lehető legjobbkor jött Izrael számára, a hazai rendezésű dalfesztivál előtt pár nappal írták alá az Egyiptommal megkötött békeszerződést. És az akkori eufórikus állapotban valószínűleg semmi és senki sem vehette volna el ezt a győzelmet az izraeliektől.

De békeszerződés ide, hazai rendezés oda, a Hallelúja a mai napig a legnépszerűbb izraeli dalnak számít, eladási adatok, rádiókban való lejátszás, előadások és feldolgozások szempontjából egyaránt. Utóbbiból már több mint 200 változat készült el. Az Eurovízión előadott dalok között pedig a második helyen szerepel a sikerlistán, rögtön az ABBA Waterloo című megaslágere mögött, de azt ugye amúgy sem tudja már soha senki überelni.

(Haaretz)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp