Schmidt Mária szerint Horthy Miklós adta vissza a nemzet önbecsülését

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója Horthy Miklóst és a két világháború közötti elit jó teljesítményét méltatta a Nemzeti Múzeumban megrendezett Trianon-konferencián.

„Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére” – jelentette ki Schmidt Mária történész, a Nemzeti Múzeumban Trianonról tartott kétnapos tudományos konferencián.

A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint az első világháború célja az volt, hogy eldöntsék, ki Európa ura. A nagy háború azonban semmit sem oldott meg, Magyarország számára pedig azáltal vált tragédiává, hogy az ország nem találta a megfelelő embert, akinek a vezetésével megvédhette volna magát. „A régi elit elvesztette a háborút, az új elvesztette a békét” – mondta a történész.

A zsidóság tragédiájának kezdete volt az első világháború – Kibic Magazin

Száz évvel ezelőtt tört ki az első világháború, amely nemcsak a 20. század nagy katasztrófáinak kezdete volt, de az európai zsidóság számára is jelentős fordulópontot jelentett. A nagy háború – ahogy akkoriban nevezték – annak ellenére lett a zsidók tragédiájának egyik meghatározó eseménye, hogy kezdetben a zsidóság is nagy lelkesedéssel támogatta országa belépését a háborúba.

A Horthy Miklós rehabilitációja már egy ideje zajlik a kormány és az ahhoz közelálló történészek részéről. Korábban maga Orbán Viktor miniszterelnök nevezte a kormányzót kivételes vezetőnek, Szakály Sándor történész, az állami Veritas Intézet igazgatója pedig arról beszélt a numerus clausus törtvényre utalva, hogy szerinte a zsidók nem szenvedtek el jogfosztást Horthy kormányzósága alatt. Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke arról értekezett volna a botrány miatt elmaradt Horthy-emlékmisén, hogy a zsidóknak méltányolni kellene a kormányzó döntéseit.

Hogy ez a rehabilitációs próbálkozás mennyire sikeres, azt jól mutatja egy tavaly októberben napvilágot látott felmérés eredménye. Eszerint ugyanis Magyarországon egyre többen ítélik meg pozitívan Horthy történelmi szerepét. Míg 2015-ben a megkérdezettek 18 százaléka gondolta pozitívnak a kormányzó tevékenységét, addig 2018-ban ez a szám már 27 százalék volt. Ezzel párhuzamosan a holokauszt fontossága egyre csökkenő tendenciát mutat a lakosság körében.

A holokauszt már kevésbé fontos, Horthy népszerűsége pedig egyre növekszik – Kibic Magazin

Egy friss felmérés szerint Magyarországon már egyre kevésbé tartják számon a holokausztot, mint nemzeti tragédiát. Ugyanakkor Horthy Miklós történelmi szerepét egyre többen értékelik pozitívan. A Medián készített most szeptemberben egy 1200 fős reprezentatív felmérést a 444 számára. Ebben többek között a 20. század magyarországi történelmi személyiségeinek megítélésére voltak kíváncsiak.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp