Románia áthelyezi izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe?

Bukarest áthelyezi izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette be Viorica Dancila román kormányfő vasárnap Washingtonban. Majd nem sokkal később a román államfő azt mondta, a végső döntést a törvények szerint ő fogja meghozni.

“Én, Románia miniszterelnöke és a kormány, amelyet irányítok, át fogjuk helyezni nagykövetségünket Jeruzsálembe, Izrael Állam fővárosába” – fogalmazott a román kormányfő a beszéd sajtóhoz eljuttatott leirata szerint.

Dancila leszögezte azt is: Izrael Állam és a zsidó közösség támogatása Románia részéről “töretlen”. “Eltökélt vagyok abban, hogy hozzájáruljak az Izrael és az egész Európai Unió közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséhez” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy Románia “Izrael Állam és a zsidó nép lojális barátja” és és leghűségesebb európai támogatója.

Ám Klaus Iohannis román elnök nem sokkal később közleményben tudatta, hogy “Dancila miniszterelnök igyekezett úgy beállítani, mintha ez a döntés csak a kormányon múlna, és ezért olyasmit jelentett be, amiről nem született döntés”.

A végső döntést a témáról készülő elemzés véglegesítését követően, a külpolitikában és a nemzetbiztonság terén illetékes valamennyi intézmény jóváhagyásával – alkotmányos hatáskörének megfelelően – a román államfő fogja meghozni.

Viorica Dancila és Benjámin Netanjahu

Dancila az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbija, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) vasárnap kezdődött három napos tanácskozásán vesz részt. A román politikus az elsők között mondott beszédet a zárt körű tanácskozáson vasárnap délután.

Viorica Dancila beszéde előtt Juan Orlando Hernández hondurasi elnök szintén arról beszélt, hogy országa azonnal megnyitja diplomáciai misszióját Jeruzsálemban.

Az AIPAC éves politikai konferenciája a lobbiszervezet legnagyobb szabású tanácskozása. Az idei konferencián szokás szerint rész vesz az izraeli kormányfő, Benjámin Netanjahu, akit a hét elején a Fehér Házban fogad Donald Trump elnök.

Trump ma elismerheti Izraeli fennhatóságát a Golán-fennsík felett

Donald Trump amerikai elnök hétfőn jelenti be hivatalosan a Golán-fennsík feletti izraeli fennhatóság amerikai elismerését – közölte Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter a Twitter közösségi hálón vasárnap.

“Holnap fogja Trump elnök Benjámin Netanjahu miniszterelnök jelenlétében aláírni azt az elnöki rendeletet, amely elismeri az izraeli szuverenitást a fennsík felett. Izrael és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok szorosabbak, mint valaha” – írta Kac.


Izrael 1967-ben foglalta el Szíriától, majd 1981-ben terjesztette ki törvénykezését a Golán-fennsík nyugati, nagyobbik részére, és ezzel gyakorlatilag annektálta azt. Ezt a lépést a nemzetközi közösség nem ismerte el.

Ugyanakkor az Európai Unió álláspontja nem változott, továbbra sem ismeri el Izrael Golán-fennsík feletti fennhatóságát – jelentette ki egy uniós szóvivő pénteken Brüsszelben.

Nem támogatják Trumpot az oroszok sem. Destabilizálhatja a közel-keleti helyzetet Donald Trump amerikai elnöknek az a bejelentése, hogy Washingtonnak el kell ismernie Izrael Golán-fennsík feletti szuverenitását – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp