Posztumusz Magyar Örökség-díjat kapott a zsidókat mentő lelkész

A Magyar Örökség-díj odaítélésével Sztehlo Gábor evangélikus lelkész élete és szolgálata a nemzeti örökség része lett. A díjátadóra a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében került sor március 23-án.

Sztehlo Gábor evangélikus lelkész posztumusz Magyar Örökség-díjban részesült, írja az evangelikus.hu beszámolójában. A lelkész életét videóbejátszásban Fabiny Tamás méltatta. Az evangélikus elnök-püspök beszédében kiemelte, hogy Sztehlo elsősorban lelkész volt, mely szolgálat a nehéz időkben a legkülönbözőbb nehéz sorsú emberekre terjedt ki. 

Sztehlo Gábor emléktáblája a Bécsi kapu téren (Fotó: Wikipédia)

A gyülekezeti munka, népfőiskola, a zsidómentés és a Gaudiopolis gyermekköztársaság után az evangélikus diakónia megalapítása, a fogyatékkal élő gyermekek megsegítése volt Sztehlo Gábor lelkész munkája.

A posztumusz elismerést Sztehlo Gábor Magyarországon élő unokahúga, a Sztehlo Gábor Alapítvány kuratóriumának tagja, Weissmahr Zsuzsanna, Andrási Andor Sztehlo-gyermek, a Sztehlo Gábor Alapítvány elnöke, a Sztehlo-gyerekek voltunk című kötet egyik szerkesztője és Keveházi László nyugalmazott evangélikus esperes, a Gaudioplis első miniszterelnöke vette át.

Sztehlo Gábor Sztehlo Gábor 1944 márciusától kezdve Raffay Sándor püspök megbízásából elkezdte a zsidó gyermekek szervezett mentését, olvasható a lelkész Wikipédia oldalán. 1944. október 5-én nyitották meg az első otthont Sztehlo Gábor nagybátyja, Haggenmacher Ottó által felajánlott I. kerület, Bérc utca 16. alatti villájában. 

1944 karácsonyáig 32 otthonban szervezte meg a gyermekek elhelyezését és ellátását a svájci Vöröskereszt támogatásával Neÿ Ákos vasútigazgató családi villájában. Ezért a tevékenységéért kapta meg 1972-ben a Világ Igaza címet. Az ezerhatszáz megmentett gyerek egyike Oláh György, későbbi Nobel-díjas tudós volt. A gyerekek mellett az otthonok 400 dolgozója is menedéket, oltalmat talált.

Sztehlo Gábor: vezető és otthonteremtő – Kibic Magazin

Május 28-án 40 éve halt meg Sztehlo Gábor evangélikus lelkész, aki bátor kiállásával kétezer embert, gyereket mentett meg a haláltól, majd a felszabadulás után megalakította Gaudiopolist, ahol az árván, félárván maradt gyerekeket gyűjtötte össze. „Könyörgöm, akasszuk fel!” – a szállóigévé vált mondat, Radványi Géza Valahol Európában című filmjéből származik, melyet a Gaudiopolis ihletett.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp