Komoly veszély fenyegeti Európa biztonságát és identitását?

Sokan csupán általánosságban beszélnek a migrációról, és nem mondják ki, de a valódi probléma a muszlim bevándorlás – jelentette ki az izraeli hadsereg tartalékos dandártábornoka szombaton Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium szervezte háromnapos migrációs konferencián számos zsidó és izraeli kötődésű előadó is fellépett.

Yosef Kuperwasser szerint ez azért van így, mert a muszlimok másként gondolkodnak, mint azok, akik azért érkeznek Európába, mert európaiak akarnak lenni.

A muszlimok számára a világnak az iszlám felfogáson kell alapulnia, a nyugati rendszer azonban éppen ellentétes elveket követ – hangoztatta.

Joszef Kuperwasser, az izraeli hadsereg tartalékos dandártábornoka, a Jerusalem Center for Public Affairs regionális közel-keleti fejlesztésekért felelõs projektigazgatója beszél a Mathias Corvinus Collegium (MCC) háromnapos migrációs konferenciáján Budapesten, a Várkert Bazárban 2019. március 23-án.
MTI/Soós Lajos

A tábornok angol nyelvű beszédében három csoportra bontotta a muszlimokat.

A pragmatikus muszlimok azt gondolják, hogy egyelőre nem tudnak mit tenni, ezért hajlandóak a mostani nyugati rend szerint élni. Feladatuknak azt tekintik, hogy próbáljanak beilleszkedni, hasznos tagjaivá válni a globális társadalomnak.

A radikális muszlimok ezzel szemben azt mondják, hogy a lehető leggyorsabban meg kell változtatni a világ rendjét, mert az ellentmond az iszlámnak.

A realista radikálisok úgy vélekednek, hogy nem szabad küzdeni azokkal, akik többen vannak náluk. Ők még nem tartják magukat elég erősnek, megfelelő politikák követése esetén azonban megváltoztathatónak gondolják a világot. A szélsőségesek szerint viszont már most el lehet érni a kívánt reformot, mert Európa annyira gyenge – ismertette a Yosef Kuperwasser.

A volt dandártábornok szerint a muszlimok körében zajlik egy radikalizálódási folyamat, idővel a pragmatikusok realistákká, a realisták szélsőségesekké válnak.

Mindez komolyan fenyegeti Európa biztonságát, a nyugati identitást – jelentette ki.

Megoldásként a tábornok azt javasolta, hogy fokozni kell az együttműködést a hírszerzési szervezetek között. Világossá kell tenni a muszlimok előtt, hogy az itt élők büszkék a nyugati világrendre. Ellenezni kell minden radikális iszlám mozgalmat, nem csupán a szélsőségeseket. Végül, mérsékelni kell a muszlim gazdasági bevándorlást, amit a kibocsátó országokban eszközölt befektetésekkel lehet elérni – mondta Yosef Kuperwasser.

Ki kell utasítani minden olyan embert, aki nem akar beilleszkedni

Csak azoknak a menekülteknek van helyük a nyugati társadalmakban, akik a beilleszkedésre vágynak, a magukat felsőbbrendűnek tartóknak nincs – mondta Moszab Hasszán Juszef, a Hamász palesztin radikális szervezet egyik alapítójának fia vasárnap, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.

Hasszán Juszef sejk fia az erőszakból kiábrándulva számos merényletet akadályozott meg, miközben tíz évig a Sin Bét izraeli titkosszolgálat beépített ügynökeként tevékenykedett az iszlám alapokon álló Hamászban, végül pedig az Egyesült Államokban telepedett le. A Hamászt az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetként tartja számon.

Moszab Hasszán Juzszef, a Hamász egyik alapítójának a fia, a Sin Bét korábbi ügynöke

Moszab Hasszán Juszef elmondása szerint ma sokan lépik át a határokat a háborúk, a társadalmi elnyomás, a megszégyenítés elől menekülve, azok azonban, akik csak gazdasági okokból kockáztatják maguk és gyerekeik életét, felelőtlenek.

Moszab Hasszán Juszef ezért azt tanácsolta a nyugati kormányoknak, hogy utasítsanak ki minden olyan embert, aki bármi jelét mutatja a be nem illeszkedésnek, ugyanis “az ő lojalitásuk Allahnak szól” – fogalmazott.

A muszlim társadalmak pedig, ha jó szándékot akarnak mutatni, ítéljék el és helyezzék törvényen kívül az erőszakot – mondta Moszab Hasszán Juszef.

A Nyugatnak nem sikerült integrálni a muzulmánokat

A bevándorlási politikának óvatosnak kell lennie, nemet kell mondani a kötelező kvótákra – mondta Roman Joch cseh filozófus előadásában pénteken a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján.

Kifejtette: szükség van bevándorlásra, de csak bizonyos feltételek mellett, például nem lehet túl nagy létszámú, mert akkor a társadalom úgy érzi, elözönlik a migránsok. Továbbá a bevándorlás nem lehet kampányszerű, kontrollálatlan, és az is elengedhetetlen, hogy a bevándorlók elfogadják a befogadó társadalom értékeit.

A csehek úgy látják, hogy Nyugat-Európának nem sikerült integrálnia a muszlimokat. Az iszlamisták elutasítják az európai értékeket, és nem áll távol tőlük az erőszak sem. A csehek pedig úgy vélik, ha Nyugat-Európának nem sikerült az iszlám bevándorlók integrálása, akkor miért sikerülne ez a cseheknek? – mondta a filozófus.

A Nyugatnak fel kell vállalni a közösséget a reform muszlimokkal

Ayaan Hirsi Ali, a Harvard és a Stanford egyetemek oktatónője elmondta: Szomáliában született és élt fiatalkorában. Abban az országban, ahol a lánygyermekek 97 százalékának megcsonkítják a nemi szervét, a kislányokat idegen férfiakhoz adják hozzá, a becsület nevében házi őrizetben tartják, verik és olykor megölik a feleséget.

A vallásommal élnek vissza, akik a szabadság alkotmányát a politikai iszlámmal akarják felváltani – jelentette ki a szomáliai nő. Elmondta, hogy fiatalon a hazájában az Iszlám Testvériség tagja volt, hitt a dzsihádban és a többi muzulmánhoz hasonlóan azért fohászkodott, hogy semmisüljön meg Izrael, Amerika, a zsidók, a keresztények és a hitetlenek.

Ayaan Hirsi Ali

Ayaan Hirsi Ali elmondta: a muszlimok egy része iszlamizálni akar más országokat, s ennek eszköze a hitélet, az oktatás, a munka, ez zajlik Nyugat-Európa mecseteiben, egyes iskolákban és munkahelyeken is. Ez a radikális politikai iszlám legalább olyan totalitárius mint egykor a kommunizmus vagy a fasizmus volt, de miután vallási, kulturális tevékenységnek álcázzák, a szabadságjogok nevében védelmet élvez.

A muszlim nő ugyanakkor leszögezte: nem minden muzulmán ilyen. Egyre több muszlim fiatal vonja kétségbe a radikalizmust, reformálni szeretné az iszlámot, de ezért fenyegetéseket kap Nyugat-Európában is, holott védelmet érdemel.

Az egyetlen járható út a radikális politikai iszlámmal szemben, ha a Nyugat felvállalja közösséget a reformerekkel. A szabadság alkotmánya magasabb rendű, mint a politikai iszlám – hangsúlyozta Ayaan Hirsi Ali.

Újjá kell építeni a széteső afrikai államokat

Saul Kelly, a hadtudományok professzora előadásában arról beszélt, hogy több korrupt, széteső észak-afrikai állam határvédelme összeomlott, ez nyitott utat Európa felé a migránsáradatnak. Az elmúlt évtizedben sok évszázados rabszolga-kereskedelmi útvonalak éledtek újjá, például a Szaharán keresztül vezető.

Saul Kelly

Nyugat-Európa egyes országai ugyanakkor gazdasági érdekeiket követve, a munkaerőhiány megoldásaként tekintenek a beözönlő migránsokra. Sajátos, hogy ezek a nyugati államok a 19. században még a rabszolgaság elleni fellépés élharcosai voltak, ma azonban már legalizálni próbálják a migrációt, de közben nem kérdezik meg sem az európai, sem az afrikai embereket – magyarázta a szakember.

A megoldás azoknak az államoknak az újjáépítése, megerősítése, amelyeken keresztül a rabszolga-kereskedelem zajlik – mondta Saul Kelly a Mathias Corvinus Collegium által szervezett háromnapos nemzetközi konferencia nyitónapján.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp