-
AZ ÖSSZEOMLÁS VESZÉLYE FENYEGETI ZUGLÓ ELFELEDETT ZSINAGÓGÁJÁT A Bosnyák tér közelében található egykori zsinagóga ugyan helyi védelem alá került, az épület tulajdonosai azonban nem igazán törik magukat, hogy elvégezzék a megkövetelt karbantartási munkálatokat. Így viszont nem sok esély marad a korábbi zsidó imaház megmaradására. 2019-03-18 16:52
-
12 GYERMEKES RABBI A CISZJORDÁNIAI MERÉNYLET MÁSODIK ÁLDOZATA Belehalt sérüléseibe a 47 éves Ahiad Ettinger rabbi, ezzel kettőre emelkedett a tegnapi ciszjordániai merénylet halálos áldozatainak száma. A vasárnapi támadásban korábban egy 19 éves katona vesztette életét. 2019-03-18 14:05
-
NÉMAFILM A 20-AS ÉVEKBŐL, AMELY ELŐREVETÍTETTE A HOLOKAUSZTOT Az osztrák filmtörténet egyik legjelentősebb alkotásához, Hans Karl Breslauer a holokausztot előrevetítő Nagyváros zsidók nélkül című 1924-es némafilmjéhez most kortárs zene készült. A filmet nemrég Olga Neuwirth osztrák zeneszerző zenei kíséretével mutatták be Párizsban. 2019-03-18 11:52
-
SOKKOLTA AZ ÚJ-ZÉLANDI ZSIDÓKAT A HELYI MUSZLIMOK LEMÉSZÁRLÁSA Részvétüket fejezték ki a helyi zsidó szervezetek a christchurchi két mecsetben legyilkolt 49 ember halála kapcsán. Néhány órával a gyilkosságok után a pittsburghi zsidó szervezetek pénzgyűjtésbe kezdtek az új-zélandi muszlim közösség megsegítésére. 2019-03-18 08:10