Mazsihisz: Egy nemzeti ünnepen elég lenne egy antiszemita irodalmárt kitüntetni

Március 15. alkalmából a kormány kitüntetett két olyan irodalmárt is, akik korábban többször tettek antiszemita és rasszista kijelentéseket. A Mazsihisz közleményben reagált a történtekre.

„Döbrentei Kornél írói munkásságának antiszemita vonatkozásaiból bő válogatást kínál az internet. Mellé felsorakozott, a sokadik kitüntetését átvevő Takaró Mihály, aki irodalmi tudását főként a Jobbik rendezvényeinek hallgatóival osztotta meg alig pár éve, még abban az időben, amelyekből ma is naponta kerülnek elő sötét, rasszista ocsmányságok” – olvasható a Mazsihisz közleményében.

Nyílt antiszemita is kapott idén Babérkoszorú-díjat – Kibic Magazin

Döbrentei Kornél szerint a zsidótörvényeket a zsidók megmentése érdekében hozták annak idején. Most Babérkoszorú-díjat kapott az emberi erőforrások miniszterétől. Kedden adták át a Magyar Érdemrend Lovagkereszt, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt, az Érdemes Művész, a Kiváló Művész és a Babérkoszorú-díjakat a Várkert Bazárban. A kitüntetettek listáján egy nyílt antiszemita is szerepelt, írja a hvg.hu.

A hitközség ironikusan megjegyzi, hogy a két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését soknak tartja, szerintük be kellene ezt jobban osztani. Mint írják, arra szeretnék kérni a kulturális kormányzatot, hogy a „legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki”. „Higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez.”

„Március 15-e ugyanis Döbrentei és Takaró rasszizmusának az ellenkezőjét, a befogadó, liberális nemzeteszme diadalát ünnepeli. Tisztelettel tájékoztatjuk a kulturális kormányzatot arról, hogy vannak nagyszerű és nem rasszista magyar irodalmárok, akár közülük is lehetne válogatni” – zárja közleményét a Mazsihisz.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp