Íme a 10 leginspirálóbb nő Izraelből

Nagyszerű izraeli nők, akik fantasztikus dolgokat értek el az életük során. Ma, március 8-án ünnepeljük a Nemzetközi Nőnapot.

1. Golda Meir

Golda Meir sokoldalú tehetség volt. Cionista aktivista, tanár, kibucnyik, politikus és Izrael negyedik miniszterelnöke. 1898-ban született Kijevben, gyerekként az USA-ba emigrált a családjával, mielőtt Palesztinába költözött a férjével. Gyorsan bekapcsolódott az izraeli politikába, és ott is a legfelsőbb körökbe tartozott. Máig ő Izrael egyetlen női miniszterelnöke. Izrael Vas-Lady-jeként emlegetik, olyan időkben állta meg a helyét nőként, amikor szinte kizárólag férfiak uralták a politikát.

„Bízz magadban. Olyan ént alakíts ki, amivel egész életedben elégedett lehetsz. Hozd ki magadból a legtöbbet, és a legapróbb belső szikrákból is támaszd fel a teljesítmény lángjait.”

2. Dr. Ruth Westheimer

Nem teljesen számít izraelinek, mert még az államalapítás előtti idők egyik nagyszerű alakja volt. 1928-ban született Németországban, és azután érkezett Palesztinában, hogy elvesztette a szüleit a holokauszt során.

Westheimer végül az USÁ-ban telepedett le, ahol az emberi szexualitásról folytatott tanulmányokat, és évtizedeken át az amerikai TV-k és a rádiók médiasztárja lett. Minden idők legőszintébb párbeszédét indította meg a szexről és a szexualitásról.

„Amikor a szexről van szó, akkor a legfontosabb tíz centi a két fülünk közötti részen található.”

3. Dorit Beinisch

Az izraeli Legfelsőbb Bíróság első női elnöke. Tel Avivban született 1942-ben, Jeruzsálemben tanult jogot. Híres volt arról, hogy nem félt kiállni a legmagasabb méltóságokkal szemben sem, hogy harcoljon egy-egy törvényért, még akkor sem, ha a kormányban ülő feletteseinek ez nem tetszett. Az emberi jogok különösen fontos volt a számára.

„Kötelességünk, hogy toleránsan cselekedjünk, és hogy hirdessük az emberi jogok védelmét”

4. Naomi Shemer

Költő, zeneszerző, dalszerző és énekes. Naomi Shemer áll szinte minden izraeli zeneszám mögött, amelyek közül a leghíresebb a Jerusalaim sel Zahav, amelyet Izrael nem-hivatalos himnuszaként tartanak számon.

1930-ban született a Kibuc Kinneretben, később zenét tanult, az IDF-nél zongoristaként szolgált. 1983-ban Izrael Díjat kapott.

„Mindent, amit valójában keresünk – meglelhetjük.”

5. Ada Yonath

Ada Yonath biokémikus professzor, az első izraeli nő, aki elnyerte a Nobel-díjat.
1939-ben született Jeruzsálemben, a Weizmann Tudományos Intézetben tanult, és máig itt dolgozik vezető munkatársként. A Nobel-díjat 2009-ben kapta meg, és ő volt 45 év után az első nő, aki kémiából ezt a nagy presztízsű elismerést kiérdemelte. Sokak példaképe lett Izraelben, és nagy hatással volt a tudomány fejlődésére.

„Nagyszerű érzés feljutni a csúcsra, de a mászás szintén nagy kaland.”

6. Lucy Aharish

Izraeli arab újságíró és műsorvezető. 1981-ben született. Muszlim családban nőtt fel a zsidók lakta Dimona városában. Az együttélést és a toleranciát hirdeti. 2015-ben Aharish gyújtotta meg a fáklyát Izrael Függetlenségi Napján rendezett ceremónián.

„Mérföldkőnek számít az, hogy megtörjük a csendet az elnyomott nőkért folytatott küzdelemben.”

 

7. Gal Gadot

Izrael saját Wonder Woman-je, napjaink talán leghíresebb színésznője. 1985-ben született, korábban elnyerte a Miss Izrael díjat. A filmjeivel, interjúival, social media jelenlétével arra buzdítja a fiatal lányokat, hogy álljanak ki magukért hozzá hasonlóan.

„Nagyon fontos, hogy a fiúknak és a lányoknak is legyenek női szuperhősei, akikre felnézhetnek.”

8. Ruth Dayan

Ízig-vérig izraeli mátriárcha. A Maskit nevű izraeli divatház alapítója, elkötelezett társadalmi aktivista. Dayan 1917-ben született, felfedezte az Izraelbe kezdetben bevándorló nők kézműves munkáinak szépségét és egyediségét. Ezeket a design elemeket használta a divatháza, amely több száz periférián élő embernek, főleg bevándorlónak, adott munkát.
Elkötelezett aktivista az új bevándorlók ügyében és a zsidó-arab együttélés kérdésében.

„A női egyenjogúságért folytatott harcot nem csak a nőknek, hanem a nőknek és a férfiaknak együtt kell támogatniuk”

9. Orna Berry

A start-up világ úttörője. Az általa alapított céget, az Ornetet elsőként vette meg egy európai konglomerátum, és emellett Izrael első vezető tudósa is lett.

Berry 1949-ben született, számos helyi high-tech cég alapításában vett részt. Az üzleti sikerei mellett társadalmi aktivista is, aki harcol az izraeli arab akadémikusok alkalmazásáért, és a nők ipari kutatásban való részvételéért.

„A diszkomfort-érzés az innovációk szülőanyja.”

10. Adina Bar-Shalom

Sokkal több, mint Ovadia Joszef főrabbi lánya. Tanár és társadalmi aktivista, aki segített az ultra-ortodox közösség több ezer – főként női – tagjának abban, hogy bekerüljenek a felsőoktatásba. 1945-ben született, és ő alapította meg az első főiskolát Jeruzsálemben az ultra-ortodox zsidók számára. Évekig harcolt azért, hogy a közösségén belül csökkenjen a diszkrimináció a nőkkel szemben. 2014-ben Izrael-díjat kapott.

„A nők a változás mozgatórugói az ultra-ortodox társadalomban”

Forrás:

Israel’s 10 most inspiring women

Golda Meir was a woman of many talents. A Zionist activist, teacher, kibbutznik, politician and Israel’s fourth prime minister, she certainly did it all. Born in 1898 in Kiev, she immigrated as a child with her family to the United States, before moving again to Mandatory Palestine with her husband.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp