Patkányokkal és pénzeszsákokkal “díszített” zsidó bábokkal vonultak fel Belgiumban

Két nagyméretű vallásos zsidónak ábrázolt báb, pénzeszsákok és patkányokat kerültek a Vismooil”n nevű szervezet karavánja élére egy belga karneválon. Ezt követte a csoport maga, akik rózsaszínű “vallásos” öltözetben táncoltak és énekeltek különböző széfnek ábrázolt dobozok tetején, írja a TEV honlapja.

Binyomin Jacobs holland főrabbi elítélte a vasárnapi karneválon látható ábrázolást, úgy fogalmazott, sokkoló, hogy az a “tipikus, 1939-ből származó antiszemita karikatúrákra” emlékeztet.

A Vismooil’n csoport nem most először vesz részt az Aalst-i karneválon. Idén az egyre emelkedő árak témáját feldolgozva döntöttek úgy, hogy az ortodox zsidóság képével fogják a kérdéskört megjeleníteni. A “Sabbatév” elnevezésű produkcióban a bábok szivart szívnak, miközben pénzért nyújtják a kezeiket. A figurák mögött egy ablak látható, ami kísértetiesen hasonlít az európai zsinagógák építészetére jellemző ablakábrázolásokra, miközben a keretén ott látható a jobboldalon a mezuza.

Felháborodását fejezte ki az Európai Zsidó Szövetség elnöke, Menachem Margolin rabbi is az Aalst-i karnevál szervezői felé, miután a haszid zsidókat ábrázoló figurákat groteszk kampós orral és egy halom pénzzel ábrázolták az antiszemita felhangú produkcióban. A rabbi magyarázatot kért a belga város főpolgármesterétől, Christoph D’Haese-től is, hogy miként adhattak engedélyt egy ilyen felvonulásra.

A szervezet elnöke szerint hihetetlen, hogy egy ilyen alkotás, ami a legrosszabb antiszemita sztereotípiákat és propagandát idézi, belekerülhetett egy belgiumi ünnepségbe 2019-ben. Levelében Margolin rabbi azt írta, amikor először látta a képeket, azt hitte, hogy ez valami “beteg vicc”. Aztán döbbent rá, hogy egy karnevál részeként tűntek fel a szélsőjobboldaliak, nácik és fasiszták által felvázolt régi sztereotípiák.

A rabbi emlékeztetett arra, hogy a zsidóságot nagyon súlyos elnyomás érte nem csak Aalst-ban és Belgiumban, hanem egész Európában az ehhez hasonló ábrázolások miatt. “Őszintén remélem és bízom benne, hogy ez csak egy felületes mulasztás volt, és nem csak a szervezők kérnek majd hamarosan elnézést, hanem biztosítékot is adnak arra vonatkozóan, hogy a jövőben minden produkciót gondosan átnéznek, hogy az ehhez hasonló alkotások, amelyeknek még egy garázsban sem lenne helyük, ne kerülhessenek ki egy nyilvános karneválra” – fogalmazott az elnök.

Margolin kifejtette, már hosszú ideje folytatnak különféle oktatási programokat egész Belgiumban, hogy az ilyen negatív és hamis sztereotípiákat lerombolják, és az Aalst-i karnevál esete puszta bizonyítéka annak, hogy az ilyen erőfeszítésekre nagyobb szükség van, mint valaha.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp