Holokauszt-tematikájú játék miatt tiltakoznak a zsidók Görögországban

Szalonikiben egy szabadulószobákat üzemeltető cég valamiért jó ötletnek gondolta, hogy Schindler listája néven indítsanak el egy játékot. A görög zsidók szerint a tudatlanság miatt lehetséges az ilyesmi az országban.

A szabadulószobákat üzemeltető Great Escape nevű cég indított Schindler listája néven egy szabadulójátékot, amelynek tematikája megegyezik Spielberg filmjének tartalmával. A játék leírásában ugyan nem említenek zsidókat, de olyan magyarázat is olvasható a szabályzatban, hogy a játékosoknak segíteniük kell egy Oskar Schindler nevű német üzletembernek, hogy minél több ártatlan embert menthessen meg az SS elől, számolt be a 444 a Deutsche Welle cikke alapján.

Részlet a Schindler listája című filmből

A görögországi zsidó közösség tagjai ugyan a játék meghirdetését követően tiltakozni kezdtek, ennek azonban nem volt semmilyen hatása. Később amerikai aktivisták kapták fel az ügyet, ekkor a játék nevét Titkosügynökre változtatták a botrány következtében, de a szabadulószoba tematikája azóta sem változott.

Az antiszemitizmus Görögországban is egyre növekvő tendenciát mutat, amit a helyi zsidók szélsőjobb erősödésével, illetve a görög társadalom a témában való járatlanságával magyaráznak. Szerintük a görögök jelentős rész nincs tisztában a holokauszt fogalmával, és valószínűleg azt sem tudják, ki az a Schindler.

Pedig a II. világháború előtt Szalonikiben élt Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, a várost pedig „a Balkán Jeruzsálemének” is nevezték. A holokausztot követően azonban a zsidó lakosok száma 96 százalékkal csökkent a városban.

(444Deutsche Welle)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp