Szabad-e a szent életű zsidó bölcseket kritizálni?

Fináli Gábor a hászidizmushoz köthető zsidó bölcsektől mai szemmel meglehetősen visszás kijelentéseket posztolt a Facebook-on az utóbbi időben. A Mazsihisz rabbitestületéhez fordult a bejegyzésekkel kapcsolatban Megyeri J. András, aki szerint nem megengedhető ezeket az óriásokat rossz színben feltüntetni.

A Példaképek nyomában címet viselő citátumok főként a nők megítéléséhez kapcsolódtak, egyikben-másikban állatok szintjére degradálva le őket.

Fináli például idéz a 19. századi Kicur Sulchán Áruchból, ahol többek között ez olvasható:

“Vigyázni kell, hogy az ember ne menjen el két nő között, de azzal is hogy ne menjen el két kutya, vagy két sertés között. És fordítva is, arra is vigyázni kell (nem szabad hagyni) két férfi között elvonuljon egy nő, egy kutya, vagy egy disznó”.

Fináli szerint erre a szövegrészre hivatkozva kezdeményezték például egyes izraeli buszjáratokon az elmúlt időkben, hogy a női utasok ne szállhassanak fel az első ajtónál. Ezt az izraeli legfelsőbb bíróság végül nem engedélyezte..

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10156942016488618&set=a.136081093617&type=3&theater

Megyeri J. András nem érti, mi lehetett a rabbi célja a Facebook idézetekkel, amik szerinte csak lejáratják a zsidóságot az átlag ember szemében, és aláássák a Rabbinátus intézményét.

„A szövegkörnyezetből és az élethelyzetből, melyben egyes vallási döntvények születtek kiragadni és félreértelmezni részeket nettó gonoszság, amivel a legsötétebb zsidóüldözések korában éltek “jóakaróink”.

Kedves FG (és minden kollégája a sípuccából, aki nem emeli fel a hangját): ezek az emberek óriások voltak, akiknek a vállán nyugodott és nyugszik ma is a zsidóság léte és jövője. A körmük alatt a piszok többet ér, mint mi mindannyian, együttvéve!”, írja az első bejegyzésében február 19-én.

https://www.facebook.com/notes/ajmegyeri/nem-mind-rabbi-aki-annak-mondja-mag%C3%A1t/612112149216833/

Aztán február 26-án már a Mazsihisz rabbitestületéhez és ügyvezetőjéhez fordult ugyanezen okok miatt. Mint írja „Fináli Gábor megjelenése előtt az nem volt tapasztalható sem korunkban, pláne a neológia dicső korábbi generációiban, hogy a T. Rabbitestület bármely tagja nyilvánosan ócsároljon prófétákat (sic!), a Misna és a Talmud mestereit (sic!), Mose ben Maimont, Joszef Kárót, Menachem M. Schneersont, Ovadia Joszefet, Slomó Gorent, vagy más, szent emlékű elődünket”.

Nyílt levél a Mazsihisz és a BZsH elnökeihez és vezetőségéhez

לה”ו Tisztelt Elnök urak, tisztelt Vezetőség! Mint az Önök számára is bizonyára ismeretes, levéllel fordultam hitközségük Rabbitestületéhez Fináli Gábor kollégájuk a Facebookon (és bizonyára más fórumokon is) kifejtett tevékenységével kapcsolatban. Bár a Rabbitestülethez intézett nyílt levelemben azzal kapcsolatban kértem választ, hogy Fináli Gábor vallási nézetei miként egyeztethetők össze az (éppen útját és öndefinícióját kereső) neológia vallási nézeteivel, azonban nem tettem említést Fináli Gábor Izrael államával kapcsolatos kijelentéseire és nézeteire.

A fent említett bölcsek közül Mose ben Maimon és Joszef Káró a 12-dik, illetve a 16-dik században éltek, de mind a lubavicsi irányzat nagy határú vezetőjeként számon tartott Menachem M. Schneerson, mind Ovadia Joszef és Slomó Goren a 20-dik század szülötte.

Megyeri arra kérte a rabbitestületet, hogy foglaljon állást Fináli Gábor kijelentéseivel kapcsolatban.

„Amennyiben a Rabbitestület egyetért Fináli Gábor működésével, úgy ezt is jelezze számomra, szintén nyílt fórumon, hiszen sokan a hazai és nemzetközi zsidó közösségből érdeklődéssel figyelik a zsidó irányzatok közt unikálisan magyar neológia öndefiníciós útkeresését és szeretnénk tudni, hogy Fináli Gábor hitelvei beleférnek e a neológ mozgalom régi/új irányelveibe”, írja.

 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10156941969133618&set=a.136081093617&type=3&theater

Megyeri J. András levelére egyelőre nem reagált hivatalosan a Mazsihisz, de válasz érkezett M. Kende Pétertől, aki Radnóti Zoltán szavait tolmácsolta az ügyben. A főrabbi szerint szólásszabadság van a Mazsihisz rabbijai között. Radnóti szerint nem kell mindennel egyetérteni, kritikának helye van pro és kontra, és nem érti, Megyer J. András miért él egyfajta házmester logikával, és jelenti fel Fináli Gábort a Rabbitestületnél. Majd némi malíciával arra kéri Köves Slomót, ellenőrizze Fináli fordításait, hogyha úgy vélik, valamit nem pontosan idézett az említett szent életű rabbiktól.

http://lekvaresjam.blog.hu/2019/02/25/megjott_a_valasz_nem_a_cimzettol_ugyan_de_az_reszletkerdes_komment

Védelmébe vette Finálit: Chikán-Sonne Zoltán az Ohel Ávrahám zsinagóga közösségének elnöke, ahol Fináli Gábor rabbiként dolgozik, és a levelet még a zsinagóga közösségének tagjai, illetve számos civil is aláírta.

Jávor Judit, a Wesselényi Utcai Iskola tanára és a Bét Sálom zsinagóga tagja is kiállt Fináli Gábor mellett Facebook poszthában. Szerinte a rabbik mostanában el vannak kényeztetve, nem alakult ki a kulturált vitatkozás, párbeszéd szokása. Kinyilatkoztatások, megkérdőjelezhetetlen állítások vannak.

„Ebben a közegben üdítő változatosságként megjelenik egy fiatal rabbi, aki a történelemben is járatos, és fel meri vetni, hogy még a szent emlékű rabbik nézetei között is vannak olyanok, amelyek mára finoman szólva is elavultak. Ezt tekinti András ócsárlásnak. Ez engem rémségesen elszomorít.”, írja.

Szerinte a zsidóság hagyományaival éppen az lenne ellentétes, ha minden kimondott, leírt szót elvitathatatlannak tartanánk.

„A Tóra és a szombat szent, a vélemény szabad.”

Jávor Judit úgy látja, hogy a világ konzervatív zsidói nem a jövőbe mutatnak utat, hanem a múltba. és nem foglalkoznak olyan kérdésekkel, amelyek a merev, mára elavult 11-13. században született szent iratok erre nem adnak 21. századi választ.

„Egy jottányit sem csorbulna egyik „szektaalapító” bölcs tekintélye sem, ha kései hívei belátnák, hogy a zsidóságnak csak akkor van esélye a túlélésre, ha nem darabolódik ezerfelé, ha nem kiszorítósdit játszik, hanem együttműködik.”

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10156938324738618&set=a.136081093617&type=3&theater

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp