A mai napig kapnak nyugdíjat Németországból az SS korábbi magyar katonái

Több tucat olyan volt SS-katona él Magyarországon, akik a mai napig kapják a „Hitler-nyugdíjként” is emlegetett járandóságot. A munkatáborokba deportáltak az SS-katonák juttatásának csak a töredékét kapják meg.

A Waffen-SS 48 magyar tagja ma is kiegészítő juttatást kap Németországtól, de az egész világon 1886-an vannak, akik havi rendszerességgel kapják a „Hitler-nyugdíjnak” is nevezett járandóságot, írja a Blikk. A lap a Bild-re és az Euronews-ra hivatkozva megjegyzi, hogy a havi juttatás összege 435 és 1275 euró (kb. 140 ezer és 410 ezer forint) között van. Miközben a munkatáborokba deportáltak 50 eurót, azaz mintegy 16 ezer forintot kaphatnak kézhez.

Waffen SS katonák a budai várban 1945-ben

A Blikk ugyanakkor felhívja arra is a figyelmet, nem biztos, hogy minden „Hitler-nyugdíjat” kapó személy hithű náci volt annak idején. Míg korábban az SS-be az önként jelentkezőkből válogatták ki a legmegfelelőbbeket, addig a háború végéhez közeledve már kényszersorozásokkal töltötték fel az SS-alakulatok állományait. Így történt ez Magyarországon is, ahol az itt élő, magyar állampolgárságú svábokat kötelezték arra, hogy az SS kötelékébe vonuljanak be.

Nemrég botrányt okozott, hogy a köztévé M5-ös csatornájának Ez itt a kérdés című műsorában arról beszéltek, hogy az 1945-ös budapesti kitörési kísérletben résztvevő magyar, illetve magyar SS-katonák többsége megérdemli a hősi jelzőt, hiszen nem csak Budapestet, de egész Európát is védték. A műsorban elhangzottakra reagált Ungvár Krisztián történész, aki szerint a kitörésben résztvevő katonák nem hősök, hanem áldozatok voltak, és nem Európát védték, hanem csak a náci Németország agóniáját hosszabbították meg.

Ungváry Krisztián: Nem hősök, áldozatok voltak a kitörésben résztvevő magyar katonák – Kibic Magazin

A történész pontról pontra szedte szét a köztévé M5-ös csatornájának műsorát, amelyben hősökként beszéltek a kitörésben résztvevő magyar katonákról. Ungváry szerint ezzel meggyalázták az áldozatokat. Nagy vihart kavart az M5 múlt héten sugárzott Ez itt a kérdés című műsora, amelyben Trombitás Kristóf műsorvezető és vendégei a német és magyar katonák 1945-ös budapesti kitörési kísérletéről, illetve az erre az eseményre emlékező kitörés emléktúráról beszélgettek.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp