Prostitúciós botrányba keveredett a zsidó Nobel-díj legfrissebb kitüntetettje

A vád szerint a zsidó milliárdos és filantróp Robert Kraft kétszer is fizetett prostituáltaknak a floridai Jupiterben. Kraftnak nemrég ítélték oda a zsidó Nobelként is emlegetett Genezis-díjat.

Robert Kraft, a Super Bowl győztes New England Patriots amerikaifutball-csapat tulajdonosa ellen pénteken emeltek vádat prostitúció támogatása miatt. A 77 éves bostoni milliárdos, valamint több mint két tucat másik ember ellen egy floridai tengerparti városban, Jupiterben emberkereskedelem és prostitúció ügyében folytatott hosszas nyomozás után emeltek vádat. A nyomozóhatóságok bizonyító erejű videofelvételeket mutattak be minden egyes gyanúsítottról, így Kraftról is.

Robert Kraft

Robert Kraft és a New England Patriots szóvivője, Aaron Salkin közleményt adott ki, amelyben tagadják a milliárdos ellen felhozott vádakat. ”Határozottan cáfoljuk, hogy Kraft úr bármiféle törvényellenes cselekedetben vett volna részt. Mivel folyamatban lévő jogi ügyről van szó, a továbbiakban elzárkózunk a kommentároktól” – írták.

Az NFL szóvivője nem kívánta kommentálni a történteket, hasonlóképpen a Genezis-díjat odaítélő szervezet sem kívánt élni ezzel a lehetősséggel. Kraftnak nagyjából egy hónappal ezelőtt ítélték oda a zsidó Nobelként is emlegetett díjat, amelyet minden évben olyan személy kaphat meg, aki szakmai teljesítményével és a zsidó értékek iránti elkötelezettségével inspirálja a zsidóság következő generációját.

Netanjahut támogató amerikai filantróp kapja idén a zsidó Nobelt – Kibic Magazin

Kínos véget ért tavaly a zsidó Nobelként emlegetett Genezis-díj kiosztója, miután Natalie Portman Oscar-díjas színésznő nem vette át Netanjahu személye miatt a díjat. Ezért idén biztosra mentek a szervezők, és egy Netanjahu-barát amerikai filantrópnak, Robert Kraftnak ítélték oda az elismerést.

A Genezis-díj körül már tavaly is kisebb botrány alakult ki, miután az akkori díjazott Natalie Portman nem volt hajlandó a díjat Izraelben átvenni, mivel nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy Benjamin Netanjahu támogatója. Az izraeli miniszterelnök ugyanis beszédet mondott volna a jeruzsálemi díjátadó ünnepségen. 

Krafttal ilyen problémák biztosan nem lesznek, hiszen kifejezetten jó kapocslatokat ápol az izraeli miniszterelnökkel. Persze az is lehetséges, hogy a díjátadó idén júniusban tervezett időpontjára már nem is Netanjahu lesz a kormányfő Izraelben. Kraft azonban nem csak Netanjahunak, de Donald Trump amerikai elnöknek is jó barátja és támogatója. Trump egyébként meglepőnek nevezte a Kraft ellen felhozott vádakat.  

(Forward, MTI)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp