Az izraeli külügyminiszter nem bánja a lengyelek antiszemitizmusáról mondott szavait

Egyelőre nem várható a kapcsolatok rendezése, mert mindkét ország választásra készül. Izraelben egyesült a Netanjahu-vezette Likud-ellenes két nagy párt, az előrejelzések szerint komoly eséllyel győzhetik le a Likudot.

Jiszráel Kac február 17-én egy tévéműsorban idézte fel a néhai Jichák Samír kormányfő 1989-ben elhangzott véleményét, amely szerint “a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”. Samír apját lengyelek ölték meg a második világháborúban.

“Nem sajnálom amit mondtam, holokauszttúlélők gyereke vagyok, és amikor a múltról kérdeznek, akkor az igazat kell mondanom” – jelentette ki az ügyvezető külügyminiszter dacára annak, hogy amiatt elmaradt a Visegrádi Négyek és a zsidó állam jeruzsálemi csúcstalálkozója, mivel Lengyelország lemondta részvételét.

Elmarad a jeruzsálemi V4-csúcs az Izrael és Lengyelország közötti feszültség miatt – Kibic Magazin

A lengyelek megsértődtek az izraeli miniszterelnök és a külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos kijelentései miatt, ezért nem képviselteik magukat a jeruzsálemi csúcstalálkozón. Amit így már nem tartanak meg. Orbán Viktor ugyan már megérkezett Izraelbe, de a visegrádi országok Jeruzsálembe tervezett csúcstalálkozóját Lengyelország távolmaradása miatt mégsem fogják megtartani.

“Sok lengyel vett részt és működött együtt a nácikkal a holokausztban, és széleskörű volt az antiszemitizmus a második világháború előestéjén és alatt Lengyelországban”- közölte Kac.

“De ez nem akadályozza meg, hogy manapság együttműködjünk a lengyel kormánnyal stratégiai kérdésekben”- tette hozzá.

A tizenhármas tévé külpolitikai szakértői szerint egyelőre nem várható a kapcsolatok rendezése és izraeli bocsánatkérés, mivel mindkét országban választási időszak van. Izraelben április 9-én tartják a parlamenti választást, amely után várhatóan megpróbálják majd elsimítani a Lengyelországgal kialakult diplomáciai vitát.

A választásokra készülődve Izraelben egyesült Jaír Lapid Van Jövő (Jes Atíd) és Beni Ganz Izrael ereje (Haszon Liszrael) nevű centrista pártja, hogy együtt induljanak Benjámin Netanjahu kormányzó jobboldali Likud pártja ellen.

Az új párthoz csatlakozott Gabi Askenázi, az igen népszerű volt vezérkari főnök. A párt listájának első öt helyén három volt vezérkari főnök is szerepel: Ganz, Móse Jaalon volt honvédelmi miniszter, valamint Askenázi, hogy választ adjanak Netanjahu biztonsági kérdéseket hangsúlyozó politikájára.

Balról jobbra: Gabi Askenazi, Mose Ya’alon, Yair Lapid, Beni Ganz

Az új párt a biztonsági és társadalmi vezetők olyan új csoportját mutatja be, amely garantálja a nemzet biztonságát és újra egyesíti az izraeli társadalom egymástól elszakadt részeit – közölte az új párt a médiának küldött bejelentésében.

A közvélemény-kutatások szerint a két párt egyesülve több voksot szerezhet a Likudnál. Izraelben a pártok vezetőinek meghallgatása után általában a legtöbb mandátumot elnyerő párt vezetőjének adja az új kormány megalakításának lehetőségét az államelnök.

Csütörtökön jár le a határidő, amikor az április 9-én esedékes választásokra a pártok leadhatják listáikat. Benjámin Netanjahu emiatt szerdán elhalasztotta Moszkvába tervezett találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy közös választási listát alakítson ki a kis jobboldali pártok, köztük a Meir Kahané szélsőségesen rasszista nézeteit követő Zsidó Hatalommal (Ocma Jehudít).

A megállapodás értelmében ennek a telepeseket támogató, szélsőségesen jobboldali tömörülésnek egyik képviselője a Likud listáján is helyet kap a kneszetben, és két miniszteri tárcát kapnak, ha segítségükkel ismét Benjámin Netanjahu alakíthat majd kormányt.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp