Izrael elindult a Holdra!

Felbocsátották az első izraeli Hold-szondát a floridai Cape Canaveralból, a tervnek megfelelően közép-európai idő szerint péntek hajnali 2 óra 45 perckor. Ha minden jól megy, akkor a Beresit április 11-én landol majd a Holdon.

A Beresit (Mózes első könyvének (Teremtés könyve) héberül) nevű, legénység nélküli kis űrhajót Elon Musk SpaceX nevű űripari vállalatának Falcon-9-es rakétájával bocsátották fel, amelynek egyébként a fő terhe egy indonéz műhold. A szonda újdonsága, hogy ez lesz az első magán űreszköz a Holdon, egyúttal a legkisebb.

A túlnyomórészt magánvállalkozásban készült szonda a tervek szerint 7 hét múlva, április 11-én landol, miután legalább hatszor megkerülte a Földet. Az apró Izrael a nagyhatalmak, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után a negyedik ország, amely űreszközzel a Holdon landol – mondta Ido Antebi, a SpaceIL elnök-vezérigazgatója.

Az 585 kilogrammos, 1,5 méter magas miniűrhajó a mágneses mezőt fogja vizsgálni a Weizmann Tudományos Intézettel közös projekt keretében. A Beresit által nyert adatokat megosztják az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val is.

Mindemellett az űrszonda kitűz a Holdon egy izraeli zászlót, és egy kapszulában az égitesten hagy digitális lemezeket, rajta izraeli szimbólumokkal, dalokkal, gyermekrajzokkal, a Bibliával és egy holokauszttúlélő visszaemlékezéseivel „a jövendő nemzedékek számára”.

Az űrszonda építése mintegy 100 millió dollárba (28 milliárd forintba) került. A költséget elsősorban magánadományozók állták, mindenekelőtt Morris Kahn 88 éves dél-afrikai-izraeli milliárdos. A SpaceIL az Izraeli Űrkutatási Hivatal (ISA) és az Israel Aerospace Industries (IAI) állami repülőgépgyár támogatását is élvezi.

Itt követhető élőben, hogy éppen hol tart a Beresit:

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp