Újabb magyar siker egy izraeli múzeum fotópályázatán

A tavalyi sikert követően újabb magyar diák fotója került be a Tel-Avivban található Beit Hatfutsot – A Zsidó Nép Múzeuma nemzetközi Zsidó Lencse kiállítására.

Beit Hatfutsot – A Zsidó Nép Múzeuma nemzetközi Zsidó Lencse pályázatára több ezer zsidó tizenéves küldi el fényképeit a világ minden tájáról egy kísérő szöveggel, amely a zsidó néphez fűződő kapcsolatáról szól. A zsűri minden évben kiválasztja a beérkezett fényképek közül a legjobbakat, és egy kiállítás keretében bemutatja azokat. Idén a Lauder Iskola 7. osztályos diákjának, Horváth Benjáminnak a Műjégpályán, az EMIH hanukai gyertyagyújtásán készült felvételét is beválogatták a kiállításra.

Horváth Benjámin: A fény csodája

Benjámin az Izraelinfónak elmondta, hogy két éve tanul fotózni és videózni a az iskola Lauderszem szakkörén. A pályázatra küldött képről elmesélte, hogy éppen a Hanukorcsolya elnevezésű eseményen fotóztak aznap a Műjégpályán, ahol annyira hideg volt, hogy tényleg meg lehetett fogni a fény csodáját. „Végül is, ez volt a feladat, én csak próbálkoztam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy bejut a képem a kiállításra”  mondta Horváth Benjámin.

Tavaly több magyar diák fotója is bekerült a Zsidó Lencse pályázat legjobbjai közé. Verő Sára A cionizmus születése című fotójával pedig az első díjat is elnyerte.

Magyar első díj egy izraeli fotópályázaton – Kibic Magazin

Négy Magyarországról érkezett fotó is helyezést ért el a Zsidó Lencse elnevezésű fotópályázaton, amelyet a tel-avivi Beit Hatfutsot – A Zsidó Nép Múzeuma hirdetett meg. Idén Izrael születésének 70. évfordulója alkalmából a pályázók Izraelhez való viszonyukat ismegörökíthették. Az első díjat Verő Sára (BBYO) nyerte el A cionizmus születése című fotójával.

(Izraelinfo)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp