Elmarad a jeruzsálemi V4-csúcs az Izrael és Lengyelország közötti feszültség miatt

A lengyelek megsértődtek az izraeli miniszterelnök és a külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos kijelentései miatt, ezért nem képviselteik magukat a jeruzsálemi csúcstalálkozón. Amit így már nem tartanak meg.

Orbán Viktor ugyan már megérkezett Izraelbe, de a visegrádi országok Jeruzsálembe tervezett csúcstalálkozóját Lengyelország távolmaradása miatt mégsem fogják megtartani. Utóbbit Andrej Babis cseh miniszterelnök jelentette be, miután a lengyelek közölték, hogy nem vesznek részt az eseményen, ami helyett így csak kétoldalú találkozókat tartanak majd.

Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik a tel-avivi repülőtérre, ahol Jószéf Amrani izraeli nagykövet fogadja (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)

Az Izrael és Lengyelország közötti viszony azután kezdett el romlani, hogy a Jerusalem Post című izraeli lap csütörtöki cikkében azt írta: Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő aznap Varsóban azt mondta, hogy „a lengyelek együttműködtek a nácikkal a holokauszt elkövetésében”. 

Bár a lengyel sajtó szerint Netanjahu a hétvégén telefonon beszélt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és azt mondta neki, egyáltalán nem arra célzott, hogy az összes lengyel együttműködött volna a hitleristákkal, csupán „egyes” lengyelekről beszélt, ez nem igazán elégítette ki a lengyel felet, amely közölte, hogy csak külügyminiszteri szintet képviselteti magát a V4-ek Jeruzsálembe tervezett találkozóján.

Ezt csak tetézte a hétvégén kinevezett Jiszráel Kac ügyvezető külügyminiszter vasárnap elhangzott nyilatkozata, amelyben Kac idézte Jichák Samír korábbi izraeli miniszterelnök – akinek apját a lengyelek megölték – kijelentését, miszerint a „lengyelek anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”. Kac hozzátette, hogy az ő szülei túlélték a holokausztot, s minden izraelihez és minden zsidóhoz hasonlóan ő is kijelentheti: „nem felejtjük el, és nem bocsátunk meg”. „Senki nem fog utasítani, hogyan fogalmazzunk, hogyan őrizzük halottaink emlékét” – mondta a miniszter.

Kac hétfőn a közszolgálati rádióban ismét megszólalt az ügyben, és azt mondta, hogy a történelmi igazság nem változtatható meg, a lengyelek együttműködtek a nácikkal, és részt vettek a zsidók megsemmisítésében a holokauszt idején. „Lengyelország a zsidó nép nagy temetője, csak egy történelmi igazság van. Lengyelországban a holokauszt előtt, alatt és utána is volt antiszemitizmus” – szögezte le.

Mateusz Morawiecki lengyel és Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő Varsóban

Mindezek után hétfőn Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő bejelentette, hogy a lengyel küldöttség nem vesz részt a visegrádi négyek és Izrael jeruzsálemi csúcsértekezletén, és „teljességgel megengedhetetleneknek” nevezve az ügyvezető izraeli külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit. Kac szavait Morawiecki a lengyelellenesség példájának minősítette, és azt is közölte, hogy a visegrádi partnerei „teljesen megértik lépésüket”.

Lengyelország és Izrael között már a tavalyi év elején is kipattant egy diplomáciai vita a holokausztra vonatkozó szóhasználatról. Akkor Izrael egyenesen holokauszttagadónak nevezte azt az akkor elfogadott lengyel törvényt, amely pénzbírsággal vagy három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná, ha valaki a lengyel nemzetet és a lengyel államot nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva a Harmadik Birodalom bűntetteiben való bűnrészességgel vádolja. A történészek által is hibásnak nevezett törvényen nemzetközi nyomásra a lengyelek végül módosítottak valamelyest.

https://akibic.hu/2018/02/21/tobb-mint-200-ezer-zsido-halalaert-lengyelek-voltak-a-felelosek/

A nézeteltérés akkor a lengyel és az izraeli kormányfő közös, tavaly nyáron aláírt nyilatkozatával zárult le. A dokumentum méltatta a második világháború idején zsidókat mentő lengyelek magatartását, és elutasította, hogy Lengyelországot, illetve az egész lengyel nemzetet a német nácik és kollaboránsaik által elkövetett bűntettekkel vádolják. A nyilatkozat miatt akkor élesen bírálta Netanjahut az izraeli ellenzék, mivel szerintük ezzel az izraeli miniszerelnök elárulta a holokauszt áldozatainak emlékét.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp