A TV2 szerint Dániából is tömegesen deportáltak zsidókat

A Tények Extra csütörtöki műsorában számolt be a dániai zsidók megmentésének 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésről. A történelmi esemény részleteit azonban nem sikerült tökéletesen eltalálnia a TV2 híradójának.

Budapesten a Goldmark teremben tartottak megemlékezést a dániai zsidók megmentésének 75. évfordulója alkalmából. Erről beszámolt a TV2 Tények Extra elnevezésű hírműsora (18:43-tól látható), amelyben a következő narrációval magyarázzák a hírt kísérő képsorokat: „a zsidókat tervszerűen, tömegesen deportálták náci koncentrációs táborokba 1943 után Dániából is”.

Ez a mondat azonban nem felel meg a valóságnak, hiszen – ahogy a tények beszámolójának címe is mutatja – a dán zsidóság szinte egészét 1943-ban a lakosság segítségével átmenekítették Svédországba. Mindegy 7550 zsidó menekült így meg, 500-at sikerült ugyan deportálniuk a náciknak a theresienstadti koncentrációs táborba, a dánok azonban nem hagyták annyiban, és a hatóságok közbenjárására a többség visszatérhetett Dániába.

Hogy ez figyelmetlenség vagy szándékos csúsztatás volt a TV2 részéről, az nem világos. Az esetet kiszúró Sándor Zsuzsa jogász a blogján mindenesetre a következőképpen értelmezte a Tények tévedését:

„Értem én, hogy egy olyan országban, mint a mienk, ahol a magyar kormány, a magyar csendőrök és a magyar lakosság révén rekordsebességgel sikerült 57 nap alatt 400 ezer zsidót deportálni Auschwitz-Birkenauba, ahol több mint 300 ezren elpusztultak, szóval egy ilyen országban hazudni kell arról, hogy mit tettek a dánok. Hova is jutnánk, ha egyszer ez az ország kénytelen lenne szembenézni a történelmi igazsággal és nem hazudozna a saját dicstelen múltjáról?”

Szökés újévkor – A dán zsidók megmenekülése 1943-ban – Kibic Magazin

Ros Hásáná utolsó perceiben a 13 éves Leo Goldberger szüleivel és három testvérével Dragorban, egy kicsi dániai halászfaluban Koppenhágától délre, a parti nádasban bujkált. 1943-ban dán zsidók ezrei próbáltak kétségbeesetten menekülni a náci razziák elől, a Goldberger-családhoz hasonlóan. „Gyötrelmesen hosszúnak tűnő várakozás után láttuk meg a jelet a parton” – emlékezett vissza később Goldberger.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp