Szélsőjobboldali radikalizmusról szóló és izraeli alkotások a Budapesti Dokumentumfilm Fesztiválon

Immár ötödik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), amelynek programjába idén szélsőjobboldali radikalizmusról szóló, illetve izraeli alkotások is bekerültek.

A szélsőjobbról szóló filmek között találjuk a Daliborek szerint a világ című cheh dokumentumfilmet, amely főhőse Daliborek ipari festő, amatőr horrorfilm-készítő, dühtől fűtött dalok szerzője és radikális neonáci. Már közel jár a negyvenhez, de még mindig az édesanyjával él együtt. Gyűlöli a munkáját, a cigányokat, a zsidókat, a menekülteket, a melegeket, Angela Merkelt, a pókokat és a fogorvosokat. Utálja a saját életét is, de fogalma sincs arról, hogyan tudna mindezen változtatni.

A szintén cseh Ha itt a háború pedig a Szlovák Újoncok (Slovenskí Branci) nevű szervezetet mutatja be, amely katonai jellegű kiképzést, és egy hierarchikus csapatban való részvételt kínál a helyi fiataloknak. A szervezet vezetője Peter Švrček egy született vezér, aki minden helyzetben képes nyugodt és udvarias maradni, és a kényes helyzetekből, mint az angolna, kisiklani. A barátai azonban pontosan tudják róla, hogy ha a szó a liberalizmusra, illetve Szlovákia aktuális államhatalmára terelődik, Švrček szája fáradt mosolyra húzódik.

A BIDF idei kínálatában három izraeli dokumentumfilm is bekerült. A Jewish Underground (Zsidó földalatti mozgalom) a címmel azonos elnevezésű  jobboldali terrorszervezetről szól, amelyen az izraeli titkosszolgálatnak négy évébe került, míg végre sikerült fogást találnia. Miután az 1980-as években a csoport számos sikeres támadást mért a muszlimokra, titkos tervük a Sziklamecset felrobbantása lett. A szent hely elpusztítása azonban egy közel-keleti nukleáris háborúhoz, sőt, akár a harmadik világháborúhoz vezethetett volna. 

Az üres szoba egy igen egyedi történetet mesél el. Egy órával azután, hogy az izraeli hadsereg Iritet és Ashert arról értesíti, hogy fiukat, Omrit, az Izraeli Haditengerészet tisztjét megölték, a gyászoló szülők azt kérik, hogy nyerjék ki fiuk spermáját. Céljuk, hogy később egy donor által adományozott petesejtet megtermékenyítve, egy béranyát „használva” gyermeket alkossanak, akit sajátjukként, szülőkként tudnának felnevelni. Tökéletesen egyedi eset, amelyre sehol a világon nem volt még példa.

A Vadkórház pedig Arielláról, a Ramat Gan parkban dolgozó doktornőről és kis csapatáról szól, akik ezen állatok megmentésének szentelik életüket, miközben tisztában vannak azzal, hogy sok esetben az állatok a kórházból kikerülve képtelenek lesznek a vadonban életben maradni. Az orvosok és gondozók ezért gyakran kemény döntésekre kényszerülnek…

Az 5. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál január 28. és február 3. között kerül megrendezésre a Cinema City Arénában. Részletek a fesztivál honlapján: http://bidf.hu/hu/nyitolap/

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp