Meghalt a zsidók ezreinek életét megmentő Baránszki Tibor

Kilencvenhat éves korában elhunyt Baránszki Tibor, aki a második világháború idején Magyarországon ezrek életét mentette meg. Vasárnap, a New York államban lévő Buffalóban, saját otthonában érte a halál. 

Baránszki Tibor a második világháború idején a budapesti nunciatúrán (vatikáni nagykövetségen) dolgozott, és zsidó vallású honfitársait mentette. Áldozatos munkáját 1979-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza kitüntetéssel ismerte el. Ez a legmagasabb izraeli állami kitüntetés, amely nem zsidó vallásúaknak adható.

Baránszki Tibor

Baránszki Tibor kassai kispapként Angelo Rotta pápai nuncius megbízásából vitte az oltalomleveleket az üldözötteknek. A Rákosi-rezsim koholt vádak alapján – kémkedéssel és összeesküvéssel megvádolva – kilenc évi börtönbüntetésre ítélte, de 57 hónap után, Nagy Imre hatalomra kerülésekor amnesztiát kapott. Állás nélkül, óraadó tanárként kereste kenyerét.

1956-os szerepvállalása után Olaszországon keresztül az Egyesült Államokba távozott, és Buffalóban telepedett le. Tanárként dolgozott és kitartóan tevékenykedett a keresztény-zsidó párbeszéd előmozdítása érdekében. „Soha nem féltem” – mondta a róla szóló, Magyarországon Szent Jakab mennyei egyszerűsége címmel megjelent könyvben pár évvel ezelőtt.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp