Izraelben ezentúl nem a prostiuáltat, hanem az ügyfelet büntetik

Rendkívül progresszív törvényt fogadott el egyhangúlag az izraeli parlament, a kneszet a feloszlatása utáni utolsó időszakában, írja az MTI, amelynek alapja, hogy nem a nők büntetendők azért, mert a férfiak szexuálisan használják őket.

Az izraeli feminista mozgalmak már tíz éve harcoltak egy efféle törvény megalkotásáért.

A prostitúciót tiltó törvény szerint a prostituáltak szolgáltatásait igénybe vevő személyt kell megbüntetni, az első alkalommal kétezer sékeles bírsággal (mintegy százötvenezer forint), ha tetten érik.

Ha ismételten rajtakapják, akkor már a bírság dupláját kell fizetnie, és törvény elé viszik, ahol a bíróság akár 75 ezer 300 sékeles pénzbüntetéssel (közel hatmillió forint) is sújthatja.

Az aktivisták és a törvényt támogató politikusok abból indultak ki, hogy a prostitúció a nők elleni erőszak egy formája, így elnyomásuk eszköze és mint ilyen, megengedhetetlen, hogy létezzen. A másfél év múlva életbe lépő törvény célja a prostitúció visszaszorítása, hosszútávon pedig a teljes felszámolása, olvasható a merce.hu ezzel kapcsolatos cikkében.

A törvény az ún. svéd modellen, alapul, amely három egymást kiegészítő intézkedésből áll, írja a merce.hu. Mindenekelőtt beazonosítja és dekriminalizálja az áldozatokat, kimondja, hogy nem a nők büntetendőek azért, ha férfiak szexuálisan használják őket.

A törvény csak másfél év múlva lép hatályba, hogy addig az állam lehetővé tegye a prostitúciós ipar áldozatait segítő rehabilitációs intézmények felállítását az illetékes minisztériumi bizottság javaslatai alapján. Ezen intézkedések a becslések szerint több tízmillió sékelbe (több milliárd forintba) kerülnek majd.

Az indítványt együtt kezdeményezték jobboldali és baloldali, valamint centrista pártok képviselőnői, és már októberben elfogadta első olvasatban a kneszet, de utána félretették.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp