A tavaly alijázók 54 százalékát nem ismerik el zsidónak a vallási törvények alapján. Izraelben több százezer „vallástalan” besorolású állampolgárt tartanak számon.
Az izraeli statisztikai hivatal által nemrég közzétett adatokból derült ki, hogy a 2018-ban érkezett mintegy 30 ezer új bevándorlónak (olé) több mint a fele nem számít zsidónak a vallási törvények alapján. Az izraeli hazatérési törvény szerint minden olyan személynek joga van Izraelben letelepedni, akinek legalább egy nagyszülője zsidó. A zsidó vallási törvények, a halacha szerint azonban csak az számít zsidónak, akinek édesanyja zsidó, vagy betért a vallásba.

A friss adatok arról tanúskodnak, hogy a 30 300 új bevándorlóból nagyjából 12 600 volt zsidó a vallási törvények szerint, 17 700 azonban nem. Ez azt jelenti, hogy az újonnan érkezők 54 százaléka nem volt zsidó, és csak 39 százalékukat ismeri el a vallás is zsidónak. Tavaly a legtöbb új olé Oroszországból, Ukrajnából, Franciaországból és az Egyesült Államokból érkezett.
A JTA cikke szerint Izraelben több mint 400 ezer olyan állampolgárt regisztráltak belügyminisztériumnál, akik a „vallástalan” besorolást kapták. Ezt a besorolást többnyire olyan zsidó lakosok kapják meg, akik a bevándorlási törvény alapján zsidóként letelepedhetnek ugyan Izraelben, de a vallási törvények nem ismerik el őket zsidónak.
(JTA)
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!