Előrehozott választások lesznek Izraelben

A koalíciós pártok vezetőinek hétfői tanácskozásán elhatározták az izraeli parlament, a kneszet feloszlatását és új választások kiírását április 9-re, miután nem sikerült dűlőre jutniuk az ultraortodoxok katonai behívásáról szóló törvényről – jelentette a ynet hétfőn.

A kneszet várhatóan szerdán oszlatja fel magát, hogy hét hónappal előre lehessen hozni a parlament százhúsz új képviselőjének a megválasztását. A döntés oka, hogy nem tudtak megállapodni az ultraortodox fiatalok katonai bevonulásának szabályozásáról, noha erről egy bírósági határozat nyomán legkésőbb január 15-ig dönteniük kellett volna.

Előzőleg a novemberben ellenzékbe vonult Izrael a Hazánk (Jiszrael Betenu) párt bejelentette, hogy nem szavaz a koalícióval, és a Van jövőnk (Jes Atid) párt is közölte, hogy ellenzi a készülő törvényjavaslatot. Így kevés esélye volt a mindössze egy fős többséggel, hatvanegy mandátummal rendelkező kormánynak, hogy keresztülvigye akaratát a szavazáson.

“A költségvetési és a nemzeti felelősség érdekében a koalíció pártjainak vezetői egyhangúlag megállapodtak abban, hogy feloszlatják a kneszetet és április elejére új választásokat hirdetnek egy négy teljes évig tartó időszak után” – állt a koalíció hivatalos közleményében.

A helyi törvények szerint a jelenlegi kormány hivatalban marad egészen az új kabinet felesküdtéig. A Likud élén álló Benjamin Netanjahunak ez már a negyedik kormányfői ciklusa volt, először 1996 és 1999 között vezette Izraelt, majd 2009-es visszatérése óta folyamatosan.

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp