Következik: 

Svát 14, 5779 · 2019. január 20, vasárnap
Menu

Izrael és a kurdok lehetnek a nagy vesztesei az amerikaiak kivonulásának Szíriából

Donald Trump váratlanul bejelentette, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából. Az Egyesült Államok elnöke döntésével azonban pont a térségbeli szövetségeseit, a kurdokat és Izraelt gyengítheti meg.

Sokak megdöbbenésére Donald Trump amerikai elnök a napokban bejelentette, hogy megkezdik a Szíriában állomásozó mintegy 2000 amerikai katona kivonását az országból. A csapatkivonások több hónapig is eltarthatnak majd, Trump döntése azonban már most sokaknál kiverte a biztosítékot. Jim Mattis védelmi miniszter például benyújtotta lemondását, amelyet azzal indokolt meg, hogy az USA szövetségeseinek meg kell adni a tiszteletet, a rossz szándékú szereplőkkel és stratégiai versenytársaikkal szemben pedig indokolt a tisztán látás.

Donald Trump

Trump a Twitteren azzal magyarázta meg döntését, hogy mivel már legyőzték Szíriában az Iszlám Államot, így aztán nincs több keresnivalójuk az amerikai katonáknak az ország területén. Az Egyesült Államoknak Trump szerint különben sem kellene többet a Közel-Kelet rendőrsége szerepét játszania, hiszen semmit sem nyerhetnek abból, hogy másokat védelmeznek. Itt az ideje annak, hogy végre már mások is harcoljanak – írta az elnök.

A döntés mögött azonban inkább a törökök nyomásgyakorlása állhat. Recep Tayyip Erdoğan török elnöknek ugyanis valószínűleg bizonyítékai lehetnek arról, hogy az Isztambulban meggyilkolt szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi ügyében nemcsak az amerikaikkal szövetséges szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalman, de Trump veje, Jared Kushner is érintett lehet. Kushner ugyanis közeli kapcsolatban áll bin Szalmannal, és az újságíró meggyilkolását megelőzően válságkezelési tanácsokkal látta el a szaúdi koronaherceget.

Törökországnak fontos lenne, hogy az amerikaik kivonuljanak Szíriából, hogy zavartalanul rendszabályozhassák az országban élő kurdokat, akik ezidáig az USA szövetségeseként harcoltak együtt az Iszlám Állam ellen. Így az amerikai csapatok kivonásának egyik nagy vesztesei egyértelműen a magukra hagyott szíriai kurdok lehetnek, akiket a törökök északról, Bassár el-Aszad szír elnök seregei pedig délről fenyegetnek.

Amerikai csapatok Szíriában

Trump döntésének másik nagy vesztese pedig az Egyesült Államok egyik legfontosabb közel-keleti szövetségese, Izrael lehet. Az amerikai csapatkivonás ugyanis váratlanul érte Jeruzsálemet, különösen, mivel Trump alig két hónappal ezelőtt engedélyezte a Szíriában állomásozó amerikai katonák számának kétezerről négyezerre növelését. Ráadásul a Pentagon korábban megígérte, hogy az amerikai katonák csak egy olyan megállapodás nyomán hagyják el Szíriát, amelyben rögzítik, hogy az iráni erők is távoznak az ország területéről.

Az MTI idézte az izraeli Haaretz cikkét, amely szerint az amerikai elnök ezzel a lépésével cserbenhagyta Izraelt, elárulta a kurdokat, és tőrt döfött a szíriai elnök ellenzékének hátába, megerősítette Iránt, elsöprő győzelmet adott az oroszoknak, és mentőövet dobott az Iszlám Államnak, valamint bátorítja a radikális iszlámot. A Szíriában így egyedüli nagyhatalomként maradt oroszokkal Izrael jelenleg nincs a legjobb viszonyban, miután a szír légielhárítás lelőtt egy orosz vadászgépet egy izraeli légitámadás alatt, és az oroszok ezért Izraelt tették felelőssé.

Az amerikai elnök bejelentésérének Benjamin Netanjahu sem örült. Az izraeli miniszterelnök közölte, hogy Izrael ezentúl is nagyon erőteljesen fog fellépni Irán azon próbálkozásai ellen, hogy megerősödjön Szíriában. Netanjahu azt is elmondta, hogy Trump a hét elején már értesítette őt az amerikai erők Szíriából tervezett kivonásáról. Az izraeli kormány pedig meg fogja most vizsgálni az amerikai csapatkivonás menetrendjét, mikéntjét és várható következményeit, illetve biztosítani fogja, hogy fennmaradjon Izrael biztonsága és védelme a térségben – tette hozzá az izraeli kormányfő.

Hihetjük-e, hogy Oroszország segítené Izraelt Iránnal szemben? – Kibic Magazin

Vannak optimisták, akik azt hiszik, Vlagyimir Putyin együtt fog működni Izraellel és az USA-val annak érdekében, hogy kiszorítsa Iránt Szíria területéről. Nem ártana, ha ezek az emberek átgondolnák az álláspontjukat még egyszer. Hétfőn Oroszország bejelentette, hogy nagy hatótávolságú S-300-as rakétarendszert telepít két héten belül Szíriába.

(Ynet, Haaretz, MTI, Index)

  • Ha tetszett a cikkünk, támogass minket! Ezzel hozzájárulhatsz ahhoz, hogy zsidó közösségi portálként minél több és színesebb anyagot közölhessünk a Kibicen. Minden adományt szívesen veszünk! Bankszámlaszám: CIB 10701324-67817975-51100005


    Egyszeri támogatás:

    Havi támogatás:

Share on facebook
Facebook 0
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp