Németország beleegyezett abba, hogy egyszeri 2500 eurós jelképes fájdalomdíjat fizet az 1938-40-es Kindertransport még élő tagjainak, jelentette be a berlini kormány és a holokauszttúlélők kártérítéséről vele régóta tárgyaló szervezet.
A Kindertransport tagjai azok a – főleg zsidó – gyerekek – voltak, akiket zsidószervezetek 1938 és 1940 között kimenekítettek az európai kontinensről Nagy-Britanniába. Az 1938 novemberi németországi zsidóellenes pogromok, a kristályéjszaka hatására a brit kormány belegyezett abba, hogy menekültként befogad meghatározatlan számú zsidó gyermeket a náci Németországból és az általa magához csatolt európai országokból. Németországi zsidószervezetek ezért megtervezték a gyerekek kimenekítését a kontinensről.
A pogrom, amely mindent megváltoztatott – 80 éve történt a kristályéjszaka – Kibic Magazin
1938. november 9-10-én lángba borultak a zsinagógák a náci Németország egész területén. A központilag irányított pogrom a megrongált több ezer zsidó üzlet összetört kirakatüvegeiről kapta a kristályéjszaka nevet. „A kristályéjszaka mindent megváltoztatott” – mondja a kilencvenes éveiben járó Ruth Weistheimer abban a Leo Baeck Intézet által készített videóban, amelyben holokauszt túlélők mesélnek a Kristallnachtról, vagyis a kristályéjszakáról.
Az első gyermekcsoport 1938. december 2-án érkezett meg az angliai Harwichba. Németországból az utolsó csoport a második világháború első napján, 1939. szeptember 1-jén indult el. A kontinensről az utolsó csoport Hollandiából 1940. május 14-én kelt útra, amikor a holland hadsereg kapitulált a náciknak.
Összesen mintegy 10 ezer gyereket sikerült kimenekíteni Németországból, Ausztriából, Csehszlovákiából és Lengyelországból, és közülük mintegy 7500 volt zsidó a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum adatai szerint. A gyerekeknek körülbelül a felét nevelőszülőknél helyezték el, másokat szállodákban, iskolákban vagy farmokon. Közülük sokan maradtak Nagy-Britanniában, mások az Egyesült Államokban, Izraelben, Kanadában, Ausztráliában vagy egyéb országokban telepedtek le.

Közülük csak mintegy ezer élhet már, nagyjából felük Nagy-Britanniában – közölte Greg Schneider, a német kormánnyal kártérítésekről tárgyaló, New York-i központú szervezetnek, a Németországgal Szembeni Zsidó Anyagi Követelések Konferenciájának (Claims Conference) a képviselője. A 2500 eurós egyszeri fájdalomdíj „szenvedéseik szimbolikus elismerése” – jelentette ki Schneider.
Ezek a ma már legalább nyolcvanegynéhány éves emberek mint életük legmeghatározóbb eseményeként tekintenek vissza kimenekítésükre, amely – legtöbbjük esetében – egyúttal azt jelentette, hogy örökre búcsút mondtak szüleiknek, hozzátartozóiknak. Csaknem mindegyikük szüleit – akik hazájukban maradtak – koncentrációs táborban pusztították el a holokauszt idején – mondta Schneider az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva.
Egyesek az 1950-es években már kaptak kisebb összegeket fájdalomdíjul, de ez nem akadálya annak, hogy most is megkapják a 2500 eurót – közölte a Claims Conference. Németország 1952 óta összesen több mint 80 milliárd dollárt (70 milliárd euró) fizetett ki a nácik általi üldöztetés áldozatainak.
Jelentősen emelkedik jövő évtől a holokauszt-túlélők járadéka – Kibic Magazin
A Claims Conference és a német kormány új megállapodása szerint több mint ötven százalékkal kapnak majd több járadékot a holokauszt túlélői az elkövetkezendő három évben. A rejtőzködni kényszerült gyerektúlélők támogatása is megváltozik. A német kormány úgy döntött, hogy 75 millió euróval (24,4 milliárd forinttal) megemeli a holokauszt-túlélők szociális juttatásainak támogatását.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!