A rettegett betegség, amely zsidók életét mentette meg a holokauszt idején

A rák és a tuberkulózis keveréke volt a rettegett K-szindróma. A halálos betegség azonban kizárólag olyan zsidókat „fertőzött meg”, akiket a nácik koncentrációs táborokba akartak szállítani. 

A K-szindróma elnevezésű betegség a római Fatebenefratelli Kórházban ütötte fel a fejét 1943-ban, pont abban az időben, amikor az Olaszországot megszálló nácik a közeli gettó zsidó lakosságát koncentrációs táborokba hurcolták volna el. Nemrég az Index Ma is tanultam valamit rovata idézte fel ennek halálosnak mondott betegségnek a történetét, amelyet egy olasz orvosok találtak ki azért, hogy ezzel mentsék meg a kórházban ápolt zsidók életét.

A betegség a nevét Albert Kesselringről, az olasz megszállást vezető náci tábornokról kapta. Amikor a K-szindróma elnevezés került egy beteg kartonjára, az egyben egy jelzés is volt a kórház dolgozói számára, hogy nem valódi betegekről van szó, hanem a nácik elől rejtegetett zsidókról. A betegséget úgy adták be a németeknek, mint egy roppant fertőző, gyógyíthatatlan és garantáltan halálos kórt, amely legfőbb tünete az állandó, erős köhögési roham. 

Amikor a németek a kórházba érkeztek, hogy zsidók után kutassanak, a K-szindrómában szenvedők az orvosok utasításának megfelelően, látványosan produkálták is ezeket a tüneteket, így a betegségtől való félelmükben a nácik nem vitték el őket. Ezzel a módszerrel a Fatebenefratelli dolgozói 45 zsidót mentettek meg a biztos haláltól. 

(Index)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp