Voltak olyan német zsidók, akik egy darabig támogatták a náci rezsimet

“A német zsidók alapvetően németek voltak, és a németek és a zsidók közötti különbségtételt a nácik teremtették meg” – mondja Friedrich Frerichs, az Utolsó vacsora című film rendezője, akivel a 7. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon beszélgettünk.

Ebben a filmben egy polgári családot látunk, amelynek ugyan vannak tipikus zsidó szokásai, de az életformájukat tekintve lehetnének akár keresztények is. Miért épp egy ilyen családot állított a film középpontjába?

Florian Frerichs: Fontos volt számunkra, hogy úgy mutassuk meg a német zsidókat, amilyenek valójában voltak. Ők alapvetően németek voltak, és a németek és a zsidók közötti különbségtételt a nácik teremtették meg. A németben rengeteg jiddis szót használnak, és ez így van fordítva is. Ha fényképeket nézünk a 30-as évek rabbijairól, akkor azt látjuk, hogy átlag üzletembereknek néztek ki. Egészen 1933-ig nem volt kérdés, hogy ők a német nép szerves részét képezik csak úgy, mint a poroszok vagy a bajorok.

Florian Frerichs (előtérben), mögötte a színészek

Amellett, hogy itt egy polgári életet élő család mindennapjait mutatja be, és ezzel hangsúlyozza az azonosságot, nagyon sokféle gondolkodású zsidót látunk a filmvásznon. Van köztük cionista, kommunista, konzervatív gondolkodású, van, aki feminista, sőt van, aki hisz a náci ideológiában. Ez számomra azért volt meglepő, mert egy kívülálló általában azt hiszi, a zsidók mind egyformák. Honnan tudott ezekről a különbségekről?

F.F.: Abban az időben így nézett ki egy tipikus német család. Mindenütt voltak ilyenfajta nézetkülönbségek. Ez is a része az előbb említett koncepciónak. De természetesen sokat kutattam, és egészen döbbenetes dolgokat találtam például a berlini zsidókról, akik közül sokan támogatták az első időkben a náci rezsimet. Ők általában olyan emberek voltak, akik harcoltak az első világháborúban, látták, hogy milyen nehéz helyzetbe került később Németország, és azt remélték, hogy a nácik ezen változtatni fognak. A feleségem nagyapja negyed zsidó volt, és egészen addig szolgált a német hadseregben, amíg az végleges vereséget nem szenvedett.

A filmben szereplő család egy konkrét család története vagy több apró elemből lett összegyúrva?

F.F: A Glickstein család tagjai kitalált figurák, de valós környezetbe tettük őket. Max Liebermann szerepel a filmben, aki korának leghíresebb német impresszionista festője volt. Felbukkan Siegmund Löwe is, aki a korabeli Steve Jobs volt. Ő találta fel a televíziót és a rádiót.

Nagyon érdekesek a párbeszédek és a problémák, amelyeket a családtagok felvetnek. Például szó esik arról, mennyire jelent valós veszélyt, ha Hitler megválasztják kancellárnak. Ezek a dilemmák fiktívek vagy valamilyen dokumentumokra támaszkodva adta őket a szereplők szájába?

F.F: Nehéz elhinni, de a fasizmus hajnalán voltak olyan zsidók, akik hittek a náciknak vagy legalábbis nem gondolták, hogy ez tényleges veszélyt jelentene az országra. Hamarosan aztán kiderült, hogy sajnos tévedtek.

Azt olvastam, hogy az is cél volt, hogy a zsidók ne áldozatként és ne hősként jelenjenek meg a filmben. Ez bátor döntés. Hogy reagált erre a kritika, a közönség?

F.F: A közönség nagyon nehezen hiszi el, hogy voltak náci zsidók, pedig ez tény, voltak.

A film végén van egy dokumentum-bejátszás a nácik bevonulásáról a Brandenburgi kapun keresztül. Anyagi  vagy művészi okai voltak, hogy ezt a jelentet nem színészekkel vették fel?

F.F: A film nagyon alacsony költségvetésből, 65.000 Euróból készült, ami egy átlag reklámfilm költségvetése. De van ezzel kapcsolatban egy érdekes anekdota: a dokurészlet ugyanis nem eredeti, mivel nem készült erről eredeti felvétel. Mindenkit annyira meglepett, amikor Hitlert kancellárrá nevezték ki, hogy még a nácik is otthon felejtették a kameráikat. Ez a felvétel 1938-ban készült.

A film olyan, mint egy színdarab, azon az estén játszódik, amikor Hitlert kancellárrá nevezték ki, nagyjából egy helyszínen.

F.F: Ez is abból fakad, hogy nagyon alacsony volt a költségvetés, de ezt igyekeztünk az előnyünkre fordítani. A tér-idő-cselekmény egysége lehetővé tette, hogy személyessé tegyük a filmet, és közelről mutassuk be ezeket az embereket, akiknek bepillantást nyerhetünk a hétköznapjaiba. Úgy gondolom, jobban megérinti a nézőt, hogy olyan helyzeteket, pozíciókat látnak, amelyekben ők is élik a mindennapjaikat.

A Los Angeles-i fesztiválon is bemutattuk a filmet, és sokan sírtak utána. Azt hittem, hogy azért hatódtak meg, mert voltak német zsidó rokonaik. De aztán kiderült, hogy a Charlottesville-i tragédia miatt sírnak, ahol egy 20 éves fehér férfi autósmerényletet követett el egy náciellenes felvonuláson.

Nagyon erősek az áthallások a mába. Mennyire volt cél, hogy a máról beszéljen a filmen keresztül?

F.F: Nem csak Németországban, hanem más európai országokban, sőt Amerikában is megfigyelhetők aggasztó tendenciák. Természetesen ezekről is szerettem volna beszélni.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a németek túlkompenzálják a holokauszt során elkövetett bűntetteiket. Mit gondol erről?

F.F: Nem hiszem, hogy túl lehetne kompenzálni azt, amit a nácik tettek annak idején. Szerintem Németország ma még mindig egy nagyon biztonságos helynek számít a zsidók számára, bár itt is, mint Európában sok más helyen erősödött az utóbbi időben az antiszemitizmus a bevándorlásnak köszönhetően.

Mennyire tájékozott a magyar politikai helyzetről, és mit gondol erről?

F.F: Természetesen valamennyire ismerem a magyarországi fejleményeket, de nem érzem úgy, hogy annyira árnyalt információim lennének, hogy ebben véleményt mondhatnék. Az biztos, hogy nem szabad tétlenül tűrni sehol sem az antiszemitizmus megerősödését.

Ismeri-e azt a jelenséget, amikor politikai pártok PR eszköznek használják az antiszemitizmus elleni küzdelmet? Úgy gondolom, ez például elég jelentős probléma ma Magyarországon.

F.F: Németországban a történelmi múltunk miatt mi nagyon komolyan vesszük az antiszemitizmus elleni harcot. Ezt szeretném hangsúlyozni. Mindig vannak idióták, akikkel nem is lehet beszélni. De valójában nem találkoztam még azzal a jelenséggel, hogy ez csak kirakat küzdelem lenne.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp