A magyar zsidó reneszánsz épp a színház közösségszervező erejéről feledkezett meg. Aztán jött Borgula András és megteremtette a bevállalós-nagypofájú zsidó celeb figuráját.
A ’80-as évek végén kezdődő nagy zsidó újjászületésből sokáig kimaradt a zsidó színház megalapítása, bármennyire is magától értetődő, hogy a színház az egyik leghatékonyabb közösségszervező erő. Nem véletlenül volt mindenféle nemzetpolitikák sarokköve a nemzeti színjátszás megteremtése. Aztán jött Borgula András, aki gyakorlatilag egymaga a semmiből összehozta a színházat, mely mára az egyik sikeresebb zsidó kulturális szervezetté nőtte ki magát, sőt a vezető nem kőszínházi társulatok egyike évi 111 előadással és 12 ezer nézővel.
Közrejátszott ebben az is, hogy egyúttal megteremtette a bevállalós-nagypofájú zsidó celeb figuráját, így egymaga valószínűleg menőbbé tette a zsidóságot, mint minden más erre hivatott személy és szervezet együttvéve. Az Izraelben tankvezetőként és színházrendezőként végzett Borgula forradalmi ötletére jó darabig mindenki csak legyintett, amíg óriásit nem tarolt Lefitymálva című előadásával, miután sikerült a társulat működését stabil fejlődési pályára állítania. Egészen mostanáig, mert úgy tűnik, a mesés sikerszéria véget ér most, hogy kihúzták lábuk alól a TAO (közvetett állami támogatás) varázsszőnyegét, amely az évek óta tartó szárnyalást részben lehetővé tette. Ezzel pedig nem szimplán egy alternatív programlehetőség tűnhet el a budapesti kulturális fölhozatalból, hanem a zsidó közösségi élet egyik alappillére. Ez viszont jelzi, hogy szükséges volna újragondolni a zsidó kultúratámogatás egész rendszerét. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy éppen azokra a programokra és szervezetekre nem jut támogatás, melyek a többségében nem vallásos budapesti zsidóságot célozzák meg, vagyis amikre tényleg nagy igény volna (megjegyzem a nem zsidók körében is).
A probléma gyökere persze az, hogy a kultúrpolitika nagyon egyenlőtlenül osztja szét a támogatást, így juttatja azt egy szűk és privilegizált intézmény- és célrendszer részére, míg az alulról jövő alternatív, kísérletező kezdeményezéseknek legföljebb alamizsnákat osztogat, akármilyen sikeresek is. Sőt már kifejezetten föl is lép ellenük az egyre fokozódó kultúrharc jegyében.
A teljes cikk itt olvasható:
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
