Heller szerint a Jobbikban nincs több antiszemita, mint a többi pártban

A héten a Hír Tv számolt be arról, hogy egy jobbikos képviselő nyilvánosan lezsidózott egy nőt, majd megütötte. Heller Ágnes elítélte az esetet, de úgy véli, ebben a pártban sincs több antiszemita, mint a többi magyar parlamenti pártban.

A Hír TV szerdán közölt egy videoriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint Szávay István jobbikos parlamenti képviselő  nyilvánosságra került hangfelvétele egyértelművé teszi, hogy a Jobbik képviselői nem képesek a civilizált érintkezésre.

Heisler András úgy fogalmazott: az “útszéli zsidózás” nemcsak az ő érzékenységüket sérti, hanem minden magyar állampolgár méltóságát is. Azt írta: egy olyan ember, aki nővel szembeni agresszióval kérkedik, jobban teszi, ha “belátva erkölcsi, szellemi alkalmatlanságát”, visszavonul a politizálástól.

A Mazsihisz elnöke arra hívta fel a figyelmet: kell, hogy legyen korlát “a mondható és a mondhatatlan dolgok” között.

Heller Ágnes Szávay István jobbikos politikus ügyével kapcsolatban csütörtökön a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, nagyon nagy hiba, hogy a Jobbik eddig nem ítélte el és nem határolódott el Szávay István cselekményétől, nem zárták ki a pártból, és etikai eljárás sem indult ellene.

Heller Ágnes arra a felvetésre, hogy a választási kampányban a Jobbikkal való összefogásra kérte az ellenzéket azt felelte: a Jobbik nagyon sok emberből áll, vannak köztük tisztességes, rendes emberek, akik demokratikus álláspontot foglalnak el és a szabadságjogok pártján vannak a zsarnokság minden formájával szemben és akikkel össze kell fogni.

Aki viszont zsidózik és pofon vág egy nőt, az nem a szabadságjogokat képviseli, azzal semmiképpen sem lehet összefogni – tette hozzá.

Azt is mondta, hogy szerinte nem antiszemita párt a Jobbik, de vannak benne antiszemiták – mint más pártokban is -, velük  viszont nem kell összefogni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp