Izraelbe akar eljutni Noé bárkája másolatával a holland hajóépítő

A holland keresztény férfi 4 év alatt 7 ember segítségével készítette el a monstrumot, és szerinte ez azt bizonyítja, hogy a bibliai időkben is képes lehetett egy ember arra, hogy a bárkát megépítse. A férfi többek között a globális felmelegedés miatt veszélybe kerülő hollandok helyzetére kívánja felhívni a figyelmet.

Az elmúlt két évben rengeteg turista csodálhatta meg Noé bárkájának egyetlen olyan életnagyságú másolatát a holland Maas-folyónál, amely tengerre is tud szállni.

A hajót a Biblia leírása alapján építette meg egy holland keresztény hajóépítő ács, Johan Huibers. A hajó 119 méter hosszú, 23 méter magas, és 12000 fa felhasználásával készült el 4 év alatt 2012-re.

A bárka már nemzetközi turista látványosság lett Hollandiában, ám a tulajdonos, Huibers nem éri be ennyivel. Szeretne a hajó-óriással eljutni Izraelbe, abba az országba, amelynek problémái és sikerei elmondása szerint állandóan foglalkoztatják.

Izrael állam és a zsidó nép iránti szeretet vezérelte abban is, hogy közel 5 millió dollárból megépítette a bárkát.

„Talán furcsán hangzik, de én szóról szóra hiszem, ami ebben a könyvben áll”, mutat a héber Bibliára. „Ez a bárka Isten hajójának mása. Csak úgy nyer a munkám értelmet, ha Isten földjére viszem.”

Huibers a bárka megépítése után nem sokkal akarta a hajót Izraelbe vinni, de az izraeli belháborúk miatt ez az út meghiúsult. Most viszont már nincs meg az ehhez szükséges 1.3 millió dollárja (a bárkának nincs motorja, ezért vontatóhajókat kell bérelni az útra).

Huibers, aki egyébként rakodó terek építéséből gazdagodott meg, azt mondja, azért építette a hajót, hogy megmutassa, Isten létezik. 4 év alatt 7 ember segítségével készítette el a monstrumot, és szerinte ez azt bizonyítja, hogy a bibliai időkben is képes lehetett egy ember arra, hogy ugyanezt megépítse.

„Azt szeretném, hogy az idelátogató gyerekek érezzék a fa anyagát, lássák a szögeket és értsék meg, hogy ami a könyvben áll, igaz.”

Huibers nem az egyetlen, aki a bárka megépítésével akarja bizonyítani a biblia történet valódiságát. 2016-ban egy Ark Encounter nevű vidámpark nyílt Kentucky-ban, ahol szintén látható a Noé bárkája egyik másolata. De Huiber munkájával ellentétben ez a szárazföldön van, és nem lehet vízre bocsátani. Ráadásul a Kentucky vidámpark bárkája 3-szor annyiba került, mint a holland másolat.

Huiber állítása szerint az építőcsapat amatőr ácsokból állt, akiknek nem volt szakmai előképzettségük. „Hentes, fodrász és egy tanár is dolgozott közöttünk”, meséli.

A hajó jelenleg nem látogatható, de amikor korábban nyitva volt, akkor egy állatsimogató működött benne, amelyből mára csak egy kis madárház maradt. Huibers nem akar élő állatokat telepíteni a bárkába, csak azt akarja megmutatni, hogy az állatok elférnének a hajón.

A bárka megépítésének azonban vannak mélyebb okai is. „Közeledünk az idők végezetéhez”, mondja. „Persze az emberek ennek nincsenek tudatában, de ez mindig így volt.”

Huibers egy olyan országban nőtt fel, amely a tengerszint alatt fekszik. A holland nép mindig küzdött a vízzel az elmúlt 1000 évben. Huibers 5 évvel született az Északi-tenger 1959-es áradása után, amelynek során 2000 ember halt meg. A holland férfit azonban nem a saját családja megmentése motiválta.

„A cél az oktatás, és az, hogy emlékezzünk, a világ változik és a globális felmelegedés következtében a tengerszint emelkedik”, teszi hozzá.

A teljes cikk itt olvasható:

This Dutch Christian boatmaker wants to sail his life-size replica of Noah’s Ark to Israel

KRIMPEN AAN DE IJSSEL, Netherlands (JTA) – For two years, the world’s only seaworthy life-size replica of Noah’s Ark has been wowing passengers traveling along Holland’s Maas River. Built according to the specifications detailed in the Hebrew Bible, the 390-foot-long vessel towers to a height of 75 feet.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp